Egy minden elemében tökéletes történet a magyar foci és a tao tragikus románcáról

A Nagykőrösi Kinizsi FC negyedosztályú, a Pest megyei bajnokságban játszott ősszel. Tavasszal valószínűleg már nem fog, mert csődbe ment a klub. De ennél sokkal kuszább az ügy. 

A negyedosztályú egyesület ugyanis a kellős közepén van egy székházépítésének,  parkolóval, „járdarendszerrel”. A 380 millió forintos beruházást a tervek szerint fele részbe az ide irányított társasági adóból (tao), fele részben Nagykőrös város támogatásából finanszírozzák. 

Látványterv a székházról

Ahhoz képest, hogy negyedosztályú csapatról van szó, nem kispályáztak az új székházzal. Sohajda Márk, a sportegyesület elnöke (fideszes önkormányzati képviselő) a nyáron a baon-nak mesélte el, hogy „az új, 620 négyzetméter alapterületű székházban hat öltöző és négy vizesblokk áll majd a sportolók rendelkezésére. Ezeken túl sportbüfét, konferenciatermet, nézőtérként is funkcionáló tetőteraszt, masszázshelyiséget, orvosi szobát, szertárat és irodákat is kialakítanak a létesítményben”. Sohajda szerint a 24 ezer fős Nagykőrösön nagyon szeretik a labdarúgást. 

Sohajda akkor egy szót sem ejtett arról, amiről viszont most kedden egy szurkolói ankéton már igen. Hogy korábban (akkor még másik klubvezetéssel) is kaptak már tao-támogatást villanyvilágítás kiépítésére, a pénzt felvették, de a világítás nem készült el. A hetihirek beszámolója szerint Czira Szabolcs, fideszes polgármester erről a fórumon azt mondta, hogy 

„a kapott pénzekkel megfelelően kellett volna bánni, de az történt, hogy nem épült meg a világítás és közben a pénz is eltűnt”.

De ez még a sportegyesület előző vezetésének a sara szerinte. Mindenesetre a Magyar Labdarúgó Szövetség - amely jóváhagyja a tao-s projekteket - visszakér az egyesülettől 30 millió forintot az elmaradt beruházás miatt.

Amit aligha fog tudni kifizetni az egyesület, mert lényegében a csődöt jelentették be a keddi szurkolói találkozón. A negyedosztályú klub havi egymilliós veszteséget termel. A klubvezetés szerint az a legnagyobb probléma, hogy „Nagykőrösön nincsenek olyan vállalkozók, akik képesek lennének kisebb-nagyobb összeggel szponzorálni a csapatot. Végig járták a cégeket, vállalkozókat, de csak ígéretet kaptak, vagy éppen az utolsó pillanatban léptek vissza a támogatástól”. Ami azért a világításra kapott, de lenyúlt pénzek ismeretében talán nem akkora csoda. 

A volt elnök, Rónaszéki Lajos azt elismerte, hogy egy osztállyal feljebb, az NB III-as szezonban kezdtek adósságot felhalmozni. A négy NB I-et is megjárt játékosnak csak a féléves aláírási pénze 300 ezer forint volt fejenként, amire jött még a fordulónkénti meccspénz. Összejött mínusz 10 millió.  

Így aztán most szélnek eresztik a játékosokat (akik fizetésért játszottak a megye 1-ben) és a téli szünetben visszalépnek a bajnokságtól. 

Hogy mi lesz a készülő székházzal csapat nélkül? Természetesen felépítenék. A fórumon felszólaló Czira Szabolcs polgármester azt mondta, hogy ő nem is tudott a 30 milliós tartozásról (a polgármester már akkor is ő volt), különben nem kezd bele a klubház építésébe. De személyesen járt az MLSZ-nél, megpróbálva közbenjárni azért, hogy a Kinizsi tartozását és a klubház ügyét válasszák szét. Mert a szövetség az építkezés pénzét is vissza akarja tartani addig, amíg a klub nem rendezi az adósságát. Ez nem lesz egyszerű menet, ha nincs, aki visszafizesse az MLSZ követelését. 

Mindenesetre a helyi önkormányzati lap, a Nagykőrösi Önkormányzati Hírek (ami nem vádolható azzal, hogy nagyon ellenséges lenne a fideszes polgármesterrel vagy a nejével, sőt) igyekszik a pozitívumot megragadni a történetben. Eleve azzal a címmel számoltak be az építkezésről nyáron, hogy Újabb győzelem! Megkezdődött a Kinizsi székházépítése, és most sem keseregnek:

Fotó: Nagykőrösi Önkormányzati hírek, 4. oldal

A rossz hírről csak később, három oldallal hátrébb számolnak be, mintha nem is lenne a kettőnek köze egymáshoz.

Fotó: Nagykőrösi Önkormányzati Hírek, 7. oldal

Vagyis akár jó is, hogy nem lesz felnőtt foci, mert több figyelem jut a gyerekekre. És legalább lesz öltözőjük. Ebbe tényleg nehéz belekötni. 

(Az alaphírt a 24.hu-n olvastuk.) Címlapkép: Nagykőrösi Kinizsi FC/Facebook