Akár az NBI szlogenje is lehetne: „Minden tiszteletem a nézőké, borzalmas mérkőzés volt”

nb1
2020 február 02., 10:24
comments 70

„Minden tiszteletem a nézőké, akik kilátogattak és itt maradtak a végéig, valamint a tévénézőknek, mert szerintem ez borzalmas mérkőzés volt mind a két csapat részéről”

- nyilatkozta az M4 Sportnak Kovács István, a Fehérvár támadója az Újpest elleni, egy góllal megnyert meccsük után.

A helyszínen sokan nem szenvedték végig az egyik magyar topcsapat és az Újpest meccsét, mert az Újpest ultrái a múlt héten egységesen bojkottot hirdettek, amiért a belga tulajdonos két és fél éve (!) lecserélte a címert. A hivatalos nézőszám 1125 volt, ebben a vendégtábor is benne van. Jövő héten Újpest-Fradi, ezen a gyepen, elvileg szintén hazai tábor nélkül.

A közszolgálati sportcsatorna nézőinek a szünetben így foglalta össze a látottakat Hajdu B. István:

„0-0, azt gondolom, hogy a két csapat pontosan azt kapta ettől a félidőtől, amit megérdemelt a teljesítménye alapján. Mi nézők talán ettől többet érdemeltünk.”

A Fehérvár végül valahogy talált egy gólt és nyert.

Különösen szép, hogy ez volt az Újpest első hazai meccse az idényben, mert ősszel felújították a gyepszőnyeget, de most már kész lett. Az új talaj az első percek után borzalmas állapotba került, a rendszeresen játékosok taposták vissza a kiszakadt gyepet.

Az amúgy önkritikus Kovács is megemlítette, hogy nehéz volt kitámasztani ezen a gyepen, talán ezért is játszottak több hibával. Ő úgy hallotta, hogy a vadonatúj újpesti gyepszőnyegből hiányzik a műfű, amivel máshol meg szokták erősíteni a rendes fűszálakat.

Azért más pályán történtek igazán szórakoztató dolgok. Itt van például a Diósgyőr-Kaposvár meccs, annak is a második gólja. A köd miatt alig látszik, csak a lassításból a tél eddigi öngólja:

link Forrás

Vagy például a 190 centi magas, mégis nagyon instabilnak tűnő Guzmics jelenete a Honvéd-Mezőkövesd meccsen:

link Forrás

Az NBI hétvégi fordulójának eredményei, a hivatalosnak mondott nézőszámokkal

  • Diósgyőr-Kaposvár 2-0, 3702 néző
  • Kisvárda-Ferencváros 1-2, 3308 néző
  • Honvéd-Mezőkövesd 1-2, 1973 néző
  • Paks-ZTE 2-0, 1119 néző
  • Újpest-Fehérvár 1-0, 1125 néző
  • Puskás Akadémia-Debrecen 0-0, 1018 néző

Íme a Puskás Akadémia oroszlánbarlangja, az 1018 hivatalos nézőszámmal:

Az NBI-et a Fradi vezeti a Fehérvár előtt 6 ponttal úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszott. Kieső helyen áll a két újonc, a Zalaegerszeg és a Kaposvár.

A 444 fociblogját itt tudod követni:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.