Kínába igazolt a Kijevből Kádár Tamás

A tavaly a kínai bajnokság 5. helyén végzett Santung Lunenghez szerződött Kádár Tamás. 

A válogatott védője három év után hagyja el a Dinamo Kijevet. Az ukrán csapatban Kádárt február elején a tartalékcsapathoz száműzték, miután a Nemzeti Sport információi szerint az edzőtáborban állítólag összeveszett Olekszij Mihajlicsenkó vezetőedzővel.  

Kádár Marouane Fellaini és a brazil Róger Guedes csapattársa lesz. Miután a koronavírus miatt a kínai bajnokság március közepéig biztosan szünetel, Kádár tétmeccsen már nem léphet pályára a magyar válogatott Európa-bajnoki "pótselejtezőjéig". Így Marco Rossi szinte biztos, hogy nem fogja behívni a keretbe. A szövetségi kapitány ugyanis egy hete ezt nyilatkozta: „Kádár Tamás nemcsak, hogy nem játszik, de nem is edz együtt a Dinamo Kijev első csapatával. A fizikai felkészültsége jelen pillanatban nem tenné lehetővé, hogy behívjuk”.