Megvan az első koronavírusos topfocista

Daniele Rugani

A Juventus szerda este bejelentette, hogy a csapat 25 éves, négyszeres olasz bajnok, hétszeres olasz válogatott középhátvédje, Daniele Rugani koronavírus-tesztje pozitív lett. A sportolón a klub szerint egyelőre nem jelentkeztek a betegség tünetei. 

A Juventus közleménye azt írja, hogy a törvényben előírt módon karanténba helyezik mindazokat, akik kapcsolatba kerültek Ruganival. Azt egyelőre nem tudni, hogy hány játékost és klubalkalmazottat kell elkülöníteniük. 

Lehet, hogy nem is keveset. 

Rugani, bár idén nem sokat játszott a bajnokságban, mindössze hét meccset, azért az első keret tagja volt és a csapat legutóbbi meccsén, a vasárnap, az Inter ellen Torinóban zárt kapuk mögött 2-0-ra megnyert rangadón is ott ült a többiek között, végül fel nem használt cserejátékosként. 

A spanyol Marca szerint az Inter is azonnal lépett a hír hallatán és bejelentette, hogy az első csapat meghatározatlan ideig nem játszik meccset.

Szerdán, még a Rugani-hír előtt, az UEFA azt közölte, hogy elmarad a csütörtöki Inter-Getafe EL-meccs,

Olaszországban egyébként április harmadikáig nem rendeznek semmiféle sporteseményt a járvány miatt.