A Manchester United és a City százezer fontot adott a helyi élelmiszerbankoknak

A két manchesteri klub közös akcióját a Szurkolók az Élelmiszerbankokért központ szervezte, és a céljuk az, hogy a koronavírus-járvány idején gondoskodni tudjanak a város legszegényebb embereiről, írja a Guardian

David Silva és Daniel James a két csapat idén januári meccsénFotó: PAUL ELLIS/AFP

A két klub közös közleményt is kiadott, melyben arról írnak, hogy büszkék arra a szerepre, melyet szurkolóik betöltenek ebben a kezdeményezésben, és örülnek annak is, hogy összefogással sikerül segíteni a City United rászoruló tagjainak.

A helyi élelmiszerbank közleménye szerint a 100 ezer font hatalmas segítség lesz a számukra. A klubok 50-50 ezer fontot utaltak át a Trussell Trust-nak, amely országszerte 1200 élelmiszerbankot finanszíroz, melyből 19 működik a manchesteri régióban.