Szabadlábon, de házi őrizetben folytatja a focivilág Budapesten elfogott nagy szivárogtatója

portugália
2020 április 10., 10:03
comments 31
photo_camera Pinto francia ügyvédjével a budapesti tárgyalásán 2019-ben. Fotó: FERENC ISZA/AFP

Helyt adtak a fellebbezésének és szabadlábra helyezték Lisszabonban a portugál Rui Pintót, azt a 31 éves whistleblowert, aki az elmúlt pár évben a focibiznisz sötét titkainak leghíresebb leleplezője volt. És aki egy időben Budapestről dolgozott. Itt is kapták végül el és adták át a portugál hatóságoknak.

Bár kijöhetett a börtönből, a férfit egyből házi őrizetbe helyezték és megtiltották neki, hogy internetezzen, ami a járványra tekintettel most különösen kemény korlátozás.

Az ő leleplezései miatt vizsgálódtak a Manchester City körül és zárták ki a csapatot két idényre a BL-ből és ő leplezte le azt is, hogy az Egyesült Államokban nemi erőszak vádjával vizsgálódtak Christiano Ronaldo ügyében.

Bár a férfit hackeléssel vádolják, ő végig azt állította, hogy más módon jutott hozzá rengeteg dokumentumhoz és levelezéshez több ügyben is. Pinto az általa megszerzett dokumentumokat kezdetben, 2015-től kezdve, a Football Leaks nevű blogján publikált. Aztán az lett a szokása, hogy a megszerzett dokumentumait a német Spiegel magazin és más minőségi európai sattótermékek oknyomozó újságíróinak adta át, akik az információk gondos ellenőrzése után tényfeltáró anyagokban dolgozták fel azokat. Pintót 2019 elején tartóztatták le Budapesten, azóta tartották fogva Portugáliában.

Pinto védői hosszú ideje érvelnek azzal, hogy a férfi igazoltan hiteles dokumentumok szivárogtatásával leplezett le különféle bűncselekményeket, de ehhez képest a futballvilág szereplői közül egyedül ő ül börtönben.


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.