Nincs rá sok esély, hogy látunk még idén válogatott focit

Fotó: MARCO BERTORELLO/AFP

A FIFA egyik alelnöke, a kanadai Victor Montagliani - az Észak-Amerikai és karibi szövetség, a Concacaf elnök is egyben - kedden úgy nyilatkozott, nem valószínű, hogy a 2020-as naptári évben látunk még válogatott labdarúgó-mérkőzéseket. 

A 2020-as Európa-bajnokságot és a 2020-as tokiói olimpiát - értelemszerűen a futballtornával egyetemben - elhalasztották már. Előbbit egész biztosan (legkorábban) 2021-ben tartják meg, de utóbbi esetében is ez látszik valószínűnek. 

Montagliani vezeti azt a munkacsoportot, amely a FIFA versenynaptárának újraütemezésére kapott felkérést. Szerinte ha a futballnaptár újra össze is áll még az idén, a klubfutball egyértelmű prioritást élvez majd. Azon belül is a nemzeti bajnokságok, amiket valószínűleg az utazási korlátozások miatt is könnyebb lesz majd befejezni, mint a nemzetközi kupákat. 

A nemzetközi szövetség márciustól júniusig minden meccset törölt, de Montagliani szerint valószínűleg az őszi szezonban sem lesznek válogatott meccsek. Hivatalosan az őszi szezont még nem fújta le a FIFA, de a munkacsoport vezetője szerint ahogy a dolgok most állnak, nincs sok esély válogatott focira az idén.

Montagliani szerint az sem nagyon valószínű, hogy az idei évben - amikor is vakcina szinte egész biztosan nem áll majd még rendelkezésre - nagyszámú nézőközönség előtt rendeznek majd meccseket. Életszerűbbnek látszik, hogy ha a következő hónapokban újra is indul a futballélet, az zárt kapuk mögött történik majd. (Guardian)