A francia miniszterelnök idő előtt nyaralni küldte a focistákat

Edouard Philippe francia miniszterelnök befejezettnek nyilvánította a profi sportligák 2019/20-as idényét

A kormányfő kedden a nemzetgyűlés előtt mondott beszédében kifejtette, hogy nem lehet folytatni többek között a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt labdarúgószezont sem. Ebben az esetben a 12 pontos előnnyel éllovas Paris Saint-Germain tekinthető bajnoknak.

A március közepe óta szünetelő Ligue 1 egyelőre nem reagált Philippe bejelentésére. Az idényből még tíz forduló lenne hátra, és korábban úgy hírlett, hogy június közepén folytatódhatnak a küzdelmek. Az idő előtti befejezés súlyos anyagi terheket ró a klubokra, a jegybevételek és a szponzori támogatások mellett az egyesületek összesen 100 millió eurónyi tévés jogdíjtól eshetnek el.

A miniszterelnök közölte, hogy szeptemberig nem rendezhetők ötezer főnél több embert érintő sportesemények. A Tour de France rajtját április közepén augusztus 29-re halasztották, de a bejelentett korlátozás alapján a szervezőknek még későbbre kell tolniuk a francia kerékpáros körversenyt. A világ leghíresebb viadalán csak a mezőny, a csapatok, a kísérők, a tisztségviselők, újságírók és biztonságiak összlétszáma meghaladja - nézők nélkül is - az ötezer főt. 

Korábban a belga bajnokságot is lefújták, bár ott még van minimális esély a befejezésre, a hollandoknál pedig szintén a miniszterelnök jelentette be, hogy vége a szezonnak. Több bajnokságban ugyanakkor már a befejezést tervezik, zárt kapus meccsekkel. (MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.