Pezsgőt fröcskölve ünnepelték az élvonalba jutást Orbán egykori edzőjének csapatánál

74 év után jutott fel az élvonalba a Budafok csapata - derült ki hétfőn, miután az MLSZ úgy döntött, hogy lefújja az NB2 küzdelmeit, és csak az élvonal illetve a Magyar Kupa küzdelmei folytatódhatnak a gyepen. Ezzel a másodosztályt vezető MTK és a második helyen állomásoz Budafoki MTE nyert indulási jogot a jövő évi NB1-es küzdelmekre.

A Nemzeti Sport tudósítása szerint volt is nagy ünneplés másnap a budafoki Promontor utcai pályán, ahol Kovács Dávid csapatkapitány-gólvágó (15 gól 26 meccsen!) pezsgővel locsolta körbe a játékostársakat. A cikk szerint a tulajdonos Bélteky Róbert Ausztráliából gratulált a játékosoknak, és azt ígérte, hogy élvonalbeli spílerekkel erősíti meg nyáron a keretet. 

A budafoki feljutás egyik érdekessége, hogy a klub tiszteletbeli elnöke Jakab János, aki Orbán Viktor egyik első edzője volt az Erdért csapatánál a '80-as években, és később is megőrizte bizalmas viszonyát a politikussal, olyannyira,  hogy éveken keresztül személyi edzőként dolgozott mellette, az 1998-tól kezdődő ciklusban pedig személyi titkára volt a miniszterelnöknek, diplomataútlevelet is kapott. Jakab később a felcsúti Puskás Akadémia felügyelő bizottságának elnöke lett, és érdekes helyzetet teremthet, hogy a mai napig viseli ezt a posztot. Jakabot jelenleg is a kormányfő egyik legbizalmasabb kapcsolataként tartják számon futballberkekben. 

Jakab maga is részt vett a keddi edzésen és köszöntötte a játékosokat, a Sport tudósítása szerint sebészeti maszkban, és beszélt is a lapnak arról, hogy micsoda nagy eredmény a feljutás ennek a klubnak, amely családiasabb mindegyiknél, ahol valaha is dolgozott. Így nyilatkozott: 

„Pontosan ötvennyolc éve vagyok futballpályán, hetven esztendősen óva is intenek a nagy izgalmaktól, de ez a brigád hihetetlen erőt ad, ez a csapat a szívem csücske. A budapesti másodosztálytól az NB I-ig már mindent megjártam, de ilyen családias hangulat sehol sem fogadott. Budafok az Budafok, nem Budapest. Talán a játékosok nem is hiszik el, hogy jobban örülök a feljutásnak, mint ők. Történelmet akartunk írni, a tulajdonos úr már a bajnokság előtt a feljutást tűzte ki célként. Teljesítettük az álmát, nagyon boldog vagyok miatta, arról nem is beszélve, hogy öt éve kezdtük az építkezést, és most több egykori BLSZ-játékost vittünk el az NB I-ig. A következő idényben a bentmaradás lehet a reális cél, aztán majd meglátjuk, hogy alakul.”

Csizmadia Csaba vezetőedző is lelkesen nyilatkozott a szövetség döntése után. Az egyetlen panasza az volt, hogy csak egy sört tudott meginni, egyszerűen nem volt többre ideje, annyian gratuláltak neki a délután folyamán. 

A kép baloldalán Jakab János, mellette Szabó Tünde, sportért felelõs államtitkár (j2) Takács Mihály, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia fõigazgatójaFotó: Balogh Zoltán