"Azt javasoltam a labdarúgóinknak, hogy akik tehetik, menjenek el dolgozni, illetve vegyenek igénybe munkanélküli segélyt"

magyar foci
2020 május 06., 14:42
comments 27

A hét elején jelentette be az MLSZ, hogy az NB III-as bajnokságokat lezárják, a feljutókat, kiesőket az aktuális sorrend alapján jelölik majd ki. Az NB III Nyugati csoportjában kilencedik helyen álló Veszprém így jövőre is a harmadosztályban indulhat, ha vállalja a szereplést. A döntésről a Vehir.hu megkérdezte a város csapatának vezetőjét. Szabó Péter nem kertelt:

"Úgy gondolom, hogy az MLSZ felelősségteljesen határozott: amíg a vírus jelen van, addig nem kockáztathatjuk azt, ami a legfontosabb, az egészséget. Ugyanakkor a döntés gazdasági következményeket is von maga után: hiába van élő szerződésünk a játékosainkkal június végéig, azokat kénytelenek leszünk felbontani velük a napokban. Azt javasoltam a labdarúgóinknak, hogy akik tehetik, menjenek el dolgozni, illetve vegyenek igénybe munkanélküli segélyt,"

-tette hozzá a klub ügyvezetője. Hozzátette: korábban már nagyarányú bércsökkentésre kényszerültek. Az intézkedés az egyesület minden dolgozóját, köztük a játékosokat is érintette.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.