Visszavonult a csatár, akinél soha senki sem fog szebb utolsó gólt lőni

Fotó: ANDER GILLENEA/AFP

Ha hihetnénk a meccskommentátorok elhadart jellemzéseinek, akkor Aritz Aduriz lenne a klubhűség csúcsa, a megható legenda, az Olyan Ember, Amilyen Manapság Már Nem Születik, aki 80 éve hűen szolgálja klubját, sőt Klubját, és Második Családját, de 123 évesen is rendelkezésre áll, és bár nem olyan gyors és halálos, mint fiatalon volt, pótolhatatlan tapasztalatával így is meccseket tud eldönteni.

Ez igen meghatóan hangzik, csakhogy egy szó sem igaz belőle, pedig az Athletic Bilbao most visszavonult csatáráról szoktak ilyesmiket terjeszteni. Pedig a valóság az ő esetében százszor izgalmasabb, ráadásul színesebb is a közhelyes legendánál. Aduriz karrierjében ugyanis éppen az a fantasztikus, hogy hősünk 31 éves koráig alig játszott örökös csapatában, a Bilbaóban, és eleve nem volt valami nagy etvasz, viszont miután - már futballöregen - visszaigazolt, az addig a “jó” kategóriába sorolható csatár hanyatlás helyett hatalmasat fejlődött, sőt évről évre jobb lett, hogy abban a korban emelkedjen a legjobb befejező csatárok közé, amikor a nála sokkal jobbak is megkopnak. 

Aduriz eleve nem is az Athletic Bilbaóban kezdett focizni. Az ősellenség San Sebastiánban születetett és egy helyi amatőr utánpótláscsapatban, az Antiguokóban kezdett játszani, de annyira nem tűnt tehetségesnek, hogy miközben egy rakás haverját elvitték profi csapatok, őt nem. Így a nevelőklubjából egy másik amatőr csapatba ment át és már 19 éves volt, amikor egyáltalán bekerült az Athletic Bilbao utánpótlásrendszerébe és megkezdődött a profinak nevezhető képzése. 19 évesen sok tehetség ma már menő BL-csapatokban játszik vagy topligák meghatározó játékosa, mint Jadon Sancho. De nem Aduriz, aki már 21 éves volt, amikor lejátszhatta az első bajnokiját az első osztályban. De ekkor sem robbant be, sőt ha létezik ellentéte a berobbanásnak, akkor ő azt mutatta be: a bemutatkozó idényében összesen 3 meccsen játszott, aztán gyorsan kölcsönadták a másodosztályba, a Burgosba, hogy egy évre rá megvegye a szintén másodosztályú Valladolid. 

Álmai klubja 25 évesen visszavásárolta. Eddigre egészen sokat fejlődött, elfogadható csatár lett belőle, másodosztályú szinten egyenesen remek, de még egy La Liga- középcsapat szintjén sem számított azért nagyon jónak. Az első igazi “hazai” idényében 9 bajnoki gólt lőtt, a másodikban 7-et, de a fiatal Fernando Lllorrente ekkor annyival ígéretesebbnek tűnt nála, hogy a következő idény előtt simán eladták a Mallorcának. Úgy tűnt, hogy a Bilbao-sztorinak ennyi.

A focisták klasszikusan legjobbnak számító éveiben, 27 és 31 éves kora között a Mallora és a Valencia játékosa volt. Eddigre kifejezetten jó csatárrá érett, de még mindig nem számított kiugrónak.

Aztán 31 évesen úgy tűnt, hogy rövid levezetés után vége is lesz a karrierjének, hiszen másodszor is visszaigazolt az Athletichez. 

És ekkortájban történt valami. Vagy nem történt semmi, csak az a sokminden, ami addig történt vele, ekkor állt össze benne. Vagy egyenesen csoda történt. Nézőpont kérdése.

Már a két első kései bilbaós idényében is több gólt lőtt, mint életében valaha, hogy 33-34 éves kora táján valósággal megvaduljon, és lenyomjon egymás után négy húszgólos fölötti idényt, köztük egy 36 gólosat. Vagyis Aduriz akkor lett a világ egyik legerősebb bajnokságának egyik legjobb góllövő középcsatára - ráadásul egy nem meghatározó csapat játékosaként - amikor mások visszavonulnak. És ami még csodálatosabbá teszi ezt a kései aranykort, hogy nem egy idényről volt szó, amikor végre kijött a lépés, hanem hatról, amelyek mindegyikében jobb volt, mint valaha előtte és abból négyben világklasszis vagy aközeli teljesítményt nyújtott.

A 36 gólos idénye miatt külön érdemes rázni egy kicsit a fehér kendőt. A 2015-2016-os idényben vagyunk. A bajnokság előtti nyáron a korai letámadást és a középpályás támadásszövést egyre inkább elfelejtő, cserébe a világ egyik leghíresebb csatártriója, az MSN, úgyis mint Messi, Suarez és Neymar képességeire alapozó Barcelona megnyerte a BL-t. Utána a bajnokságban pedig valósággal megvadul az MSN, soha nem volt mennyiségben adják egymásnak a gólpasszokat és lövik a gólokat, miközben a Real támadószekciója is zakatol, a sokadjára élete formájában játszó Ronaldo és Benzema vezetésével, sőt az Atlético is a két nagy szintjén hozza magát, a méginkább élete góllövő formájában csillogó Griezmannal az élen. A bajnokság végén 3 pont választja el az első Barcát a harmadik Atléticótól. Ez a La Liga támadófocijának talán legemlékezetesebb éve. A gólkirályi címet hét éve először nem Messi vagy Ronaldo nyeri, hanem a legeslegnagyobak szintjére emelkedő, 40 gólos Luis Suárez. Kivételes módon hét játékos is eléri a húsz bajnoki gólos álomhatárt. A hetedik éppen Aduriz 20 bajnoki góllal. Milyen mezőnyben hetedik! A gólkirály mögött Ronaldo a második 35-tel, Messi a harmadik 26-tal, majd Neymar és Banzema jönnek 24-24-góllal, aztán Griezmann 22-vel és utána Aduriz 20-szal. Csakhogy ő 35 éves, míg a többiek Ronaldót kivéve mind harminc alattiak, Griemann  10, Neymar pedig 11 évvel fiatalabb nála. És ha megnézzük, hogy az előtte végzők kicsodák, kiktől kapták a gólpasszokat és általában milyen csapatban értek el ennyi gólt, Aduriz teljesítménye még annál is fantasztikusabb. Nem nagyon volt ennyire értékes hetedik hely még a focitörténetben.

Aduriz igazából csak tavaly kezdte el a közhelyes “keveset játszó nagy öreg” figuráját alakítani, amikor már csak néha állt be, ha forró volt helyzet. Idén már annyit volt sérült - most végül a makacs csípősérülése miatt vonult vissza - hogy csak egyetlen gólt lőtt. 

Na de az milyen volt. A Barcelona ellen lőtte, hazai pályán, 0-0- a végén beállva, na és persze ollózva-vetődve. Olyan gól volt ez, amit a világ legjobb csatárai is felvennének a saját videós toplistájukra. De ami Aduriz öregkori csodakarrierjében mégcsak példátlan sem volt, hiszen előtte már lőtt két szinte pontosan ugyanilyent.

Klaszikus 9-esből is sokféle van. Aduriz népszerűségének talán az volt az egyik oka, hogy a középcsatárképességek közül őt pont a leglátványosabbak jellemezték. A magasra ugrós, távoli erőfejesek, a lehetetlen testhelyzetekből végrehajtott kanalazások, az egész stadiont felugrasztó lefordulások és főleg a kapáslövések. Aduriz bármit, de tényleg bármit el tudott lőni kapásból. A mögé érkező, erős, surranós labdákat is. Bármilyen kifacsart szögből, hátranyúlva, félollózva, ollózva, ahogy éppen jött. 

És mindehhez persze veszettül, filmszínészesen jóképű pasi. Nekem ezért fog a legjobban hiányozni, egy olyan korban, amikor az évtizedig olyan bűnronda alakok és nyomi kis gyógyegerek fogják fújni a passzátszelet, mint Jadon Sancho, Haland vagy Giovanni Reyna.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.