14 évesen, teljesen egyedül egy hajóval érkezett meg négy éve Olaszországba, most gólt lőtt az Internek

olaszország
2020 július 06., 14:45
comments 18

Mesébe illő történet Musa Juwaráé. Az árva fiú 14 évesen indult el Gambiából a jobb élet reményében Európába. 2016 nyarán, felnőtt kísérő nélkül érkezett meg hajóval Szíciliába.

Egy kis olasz településre, Routiba került, ahol a helyi amatőr csapat edzője, Vitantonio Summa fedezte fel a tehetségét. Az edző nemcsak a pályán, hanem azon kívül is felkarolta, és feleségével örökbe fogadták a fiút.

Musa Juwara hamar kitűnt a helyi csapatból, hívta is a sokkal magasabban jegyzett Chievó a tartalékcsapatába, de eleinte úgy tűnt, hogy ebből nem lesz semmi, az olasz szövetség ugyanis szigorú szabályokat hozott a fiatalkorú migránsokról, éppen az ő érdekükben. Ez a szabály azonban úgy tűnt, hogy Musa Juwara ígéretesen induló karrierjét kettétöri. Végül megszerezték az engedélyt, Musa 2017 novemberben csatlakozhatott a Chievóhoz, ahonnan tavaly nyáron már félmillió euróért igazolta le a Bologna tartalékcsapata.

link Forrás

Bár a tartalékcsapathoz került, a fiatalok közül egyre többször hívták fel a felnőttek közé. Decemberben előbb az olasz kupában mutatkozott be, aztán februárban a Serie A-ban is pályára léphetett, egymást követő három meccsen is. Most vasárnap ötödször kapott lehetőséget bajnokin, és csereként beállva gólt is szerzett az Inter ellen.

link Forrás

Musa Juwara decemberben lesz 19 éves.

(goal.com/dailymail)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.