Pocsékul sikerült a konspiráció, de tényleg Márton Gábort nevezte ki vezetőedzőnek a Fehérvár

magyar foci
2020 július 08., 16:25
comments 7

Ennyire bénán vezetőedzőt komoly csapat régen cserélt. Ma hivatalosan is bejelentették, hogy a Fehérvár Márton Gábort, a Zalaegerszeg eddig edzőjét ülteti a kispadjára.

Egészen a hét végéig nem is lehetett tudni, hogy a (Fradi és a Puskás Akadémia mellett anyagilag leginkább felpumpált) Fehérvár megválna az edzőjétől, a spanyol Joan Carrillótól. A Vidivel korábban bajnokságot nyerő Carillo a szezon közben ugrott be tüzet oltani. A csapat vele sem táltosodott meg, a Fradi mögött messze leszakadva másodikok lettek a bajnokságban, a Magyar Kupában kiestek az elődöntőben. Ennek ellenére a szezon végén a spanyol még a terveiről nyilatkozott, aztán szombaton a Digi Sportban Sallói István, a Zalaegerszeg (!) sportigazgatója árulta el, hogy a Fehérvár megkereste az edzőjüket, Márton Gábort, hogy tárgyaljanak a szerződtetéséről. Azért is volt ez kellemetlen, mert Carillo ekkor még a Fehérvár edzője volt, csak három nappal Sallói bejelentése után küldték el.

Mártont egy hete még nem is a Fehérvárral, hanem a Puskás Akadémiával hozták hírbe. Erre rá is kérdezett nála a pecsaktual.hu egy július 2-án megjelent interjúban.

PA: A sikeres szereplésre sokan felkapták a fejüket. Szóba került a neve a Honvédnál, mi több, olyan pletyka is szárnyra kapott, hogy maga a miniszterelnök, Orbán Viktor kapacitálja, hogy menjen Felcsútra a Puskás Akadémiához.

MG: Ezek pletykák, sohasem foglalkoztam velük. Van egy–két megkeresésem, a ZTE-vel is tárgyalásban vagyok, ez nem titok. Miként az sem, hogy a tavaszi szezon során a klubunk tulajdonosa,

Végh Gábor kétszer elhívott Felcsútra, a Puskás Akadémia hazai meccsére, ahol én ellenfeleket néztem. Közben egyszer valóban találkoztam Orbán Viktor miniszterelnök úrral, akivel kötetlen beszélgetést folytattunk a futballról. Ő kérdezett, érdeklődött, én pedig igyekeztem válaszolni.

Ennyi valóságalapja tehát van a sztorinak, több nincs.”

Valahol félremehetett a pletyka, mert az Orbánnal szakmázó Márton végül a miniszterelnök másik kedvenc csapatánál kötött ki.

Ha valakit meglep, hogy a ZTE tulajdonosa Felcsútra hívja meccset nézni saját csapat edzőjét, hogy ott elcsevegjenek Orbán Viktorra a fociról, annak fontos információ: a ZTE tulajdonosának, Végh Gábornak kifejezetten jó felcsúti kapcsolatai vannak, ő ajándékozta a Puskás Akadémiának a felcsúti Puskás-szobrot, még telephelye is van Felcsúton, Mészáros Lőrinccel közös címen, a stadionépítésekből pedig jókora hasznot húz a Pharos 95 nevű cégével. Végh a ZTE mellett a szlovén másodosztályú, lendvai FC Nafta elnöke is lett nemrégiben. A Pharos 95 a Puskás Akadémia támogatója is.

link Forrás

Visszatérve Márton Gáborra, az 53 éves szakember legutóbb a ZTE FC kispadján ült, korábban a Siófok, a PMFC, a Kaposvár, a Kozármisleny és a Barcs együtteseit vezette.

"Folyamatosan figyelemmel követjük a magyar edzői kar működését, hiszen a magyar futball építése és felemelkedése nem lehet sikeres nélkülük. Üde színfoltja volt az NB II-es bajnokságnak a Márton Gábor által vezetett Siófok a maga megalkuvást nem tűrő, felszabadult, bátor támadófocijával és Gábor ezt Zalaegerszegen is folytatni tudta az NB I-ben is, miközben nagyon komoly nyomás volt a csapaton a kiesés elkerüléséért folytatott harcban. Ha a ZTE FC esetében nagy nyomásról beszélünk, akkor a Vidinél ez méginkább igaz. Szép és nagyon nehéz feladat előtt áll, de biztosak vagyunk abban, hogy meg fogja oldani. Sok beszélgetés után körvonalazódott, hogy ő az egyik fő jelöltünk és végül rá esett a választásunk. Örülünk, hogy egy tehetséges magyar edző kezébe adhatjuk a Vidi szakmai irányítását, sok sikert kívánunk neki!" - mondta Kovács Zoltán fehérvári sportigazgató.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.