Török bajnok lett Erdogan Felcsútja

Az elsők között gratulált Recep Tayyip Erdogan török elnök az ország új focibajnokának. Nem egy sportszerető államfő hagyományosa gesztusa ez. Az İstanbul Başakşehir FK ízig-vérig Erdogan és pártjának a csapata, és lényegében a semmiből jutott fel a csúcsra. 

Erdogan a Başakşehir stadionavatóján 2014-benFotó: KAYHAN OZER/Anadolu Agency via AFP

A török foci ritkán szolgál óriási meglepetésekekkel, a bajnoki címet szinte biztosan a a Galatasaray, Fenerbahçe, Beşiktaş hármas valamelyik húzza be. Az elmúlt 36 évben egyetlen egy alkalom volt, még 2010-ben, amikor a Bursaspor beleszólt a nagy isztambuli csapatok dolgába. 

Innen nézve az İstanbul Başakşehir FK bajnoki címe akár a csoda kategóriájába is tartozhatna. Máshonnan nézve az országot vezető politikus kedvenc csapatáról van szó, amit az állammal üzletelő vagy üzletelni akaró cégek bőséges anyagi támogatása emel a többiek fölé, tulajdonosa pedig az ifjúsági és sportminisztérium. A klub színei (narancssárga-fehér-kék) pedig éppen megegyeznek a kormánypárt által használt színekkel. 

A klub története röviden összefoglalható: 1990-ben alapították több kisebb klub összevonásával. Eljutottak a másodosztályig, amikor 2006-ban Goksel Gumusdag üzletember lett a klub elnöke. Fontos év volt ez az életében, ugyanekkor lett házasság révén az ekkor már kormányfő Erdogan rokona. 

Goksel GumusdagFotó: ONUR COBAN/Anadolu Agency via AFP

A csapat 2007-ben feljutott az első osztályban, de általános gyűlölet fogadta őket a többi csapat szurkolói részéről, akik számonkérték azt is, hogy az isztambuli önkormányzat miért támogatja a klubot adófizetők pénzéből. A máshonnan érkező megvetést a saját szurkolóik nem tudták ellensúlyozni, olyanok ugyanis nem voltak. A csapat a 78 ezres isztambuli Atatürk Olimpiai Stadionban játszotta a meccseit, lényegében a játékosok rokonai és vendégszurkolók előtt.

2011-ben így is eljutottak a kupadöntőig, ahol csak 11-esekkel kaptak ki a Besiktastól. 2013-ban aztán úgy tűnt, hogy a török foci megszabadul a hátszeles csapattól, ami kiesett az első osztályból. 

De kiderült, hogy ez csak kisiklás volt, egy éven belül visszatértek, még erősebben, mint korábban. A csapatot átnevezték, İstanbul Büyükşehir Belediyespor helyett İstanbul Başakşehir FK lett, ezzel utalva arra, hogy Başakşehir városrészt szemelték ki bázisául. Ez a rész erősen Erdogan-párti. A tulajdonos pedig az isztambuli önkormányzat helyett az ifjúsági és sportminisztérium lett. Başakşehirben épült fel a csapat új stadionja is, amit a legendás edzőről, Fatih Terimről neveztek el. Erdogan neve ekkor már foglalt volt, a Kasımpaşa - ahol ifiként játszott Erdogan - ugyanis a politikusról nevezte el a stadionját.  

Azért a Başakşehir stadionavatóján kárpótolták Erdogant. A politikus is játszott a kispályássá alakított stadionban a nyitómeccsen, mesterhármast is szerzett, egészen komikus körülmények között. 

A meccs után a klub visszavonultatta a 12-es számú mezt, mert abban játszott Erdogan. (Erdogan komoly stadionépítési programot indított el korábban, de ezt több csapat szurkolótábora sem értékelte, a Galatasaray szurkolói a megnyitón például kifütyülték Erdogant, aki a félidőben dühösen távozott, hálátlannak nevezve a szurkolókat. Több nagy csapat ultrái pedig részt vettek kormányellenes tüntetéseken.)

Erdogan a Roma elleni kupameccsre érkezikFotó: TURKISH PRESIDENCY / MURAT CETIN/Anadolu Agency via AFP

A visszajutása után újkorszak indult a Başakşehirnél. Az új stadionja sem telt meg ugyan szurkolókkal, de kiemelt anyagi helyzetbe került a többi kubhoz képest. Olyan vállalatok sora kezdte el támogatni, aminek már megkötött vagy reménybeli együttműködése volt az állammal. Alaposan bevásároltak jó nevű, de a csúcson már túl jutó játékosokból, mint Robinho, Demba Ba, Gaël Clichy vagy Emmanuel Adebayor, Arda Turan, miközben a tradicionális nagy klubok anyagi gondokkal küzdenek vagy megköti a kezüket az UEFA Pénzügyi Fair Play szabályzata. És belekezdtek az utánpótlásnevelésbe is. 

A Başakşehir 2014-es visszajutása óta nem volt negyediknél rosszabb, az elmúlt négy évben dobogós volt, már tavaly is nagy esélyük volt a bajnoki cím megszerzésére, de akkor még a Galatasaray megelőzte őket. Idén már egy fordulóval a vége előtt bajnokok lettek, és indulhatnak a Bajnokok Ligájában, a legnagyobb drámát az jelentette, hogy meccs közben elment az áram. Az Európa-ligában a 16 között vannak, az FC Københavnnal meccselnek, az első meccset 1-0-ra nyerték idegenben. 

A bajnoki címet ünneplő csapatFotó: ONUR COBAN/Anadolu Agency via AFP