Andrea Pirlo a Juventus új edzője

Péntek este a Juventus 2-1-győzött ugyan, de így is kiesett az Olympique Lyon ellen a Bajnokok Ligájából, másnap pedig a klubtól menesztették Maurizio Sarri vezetőedzőt.

Szombat este 20 óra magasságában, azaz alig néhány órával később aztán bejelentették az utódot is: az olasz labdarúgás három éve visszavonult legendája, Andrea Pirlo veszi át a torinói csapat kispadját. 

Pirlo kinevezése azért nagy meglepetés, mert még soha nem dolgozott edzőként: se ifjúsági, se nagycsapatot nem irányított még. Épp néhány hete nevezték ki a Juventus U23-as együttes élére, de Sarri távozása átírta a forgatókönyvet: nincs idő betanulni, egyből mélyvízbe dobja a klub Pirlót.

Az olasz sajtó szerint felmerült az egykori tottenhames Maurizio Pocchettino szerződtetése, de túlzott fizetési igénye miatt elvetették, és egyes vezetők szívesen látták volna Simone Inzaghit vagy Zinedine Zidane-t a kispadon, utóbbi két edzőt viszont szerződés köti jelenlegi csapatához, a Lazióhoz illetve a Real Madridhoz. 

Pirlo az olasz futball elmúlt évtizedeinek egyik legkiemelkedőbb alakja. A 2011 és 2015közötti időszakot a Juventus csapatában töltötte, de korábban játszott az AC Milan és az Inter csapatában is. 2017-ben a New York City FC-től vonult végleg vissza.

Andrea Pirlo játékosként 2006-ban világbajnok lett az olasz válogatottal, hatszoros olasz bajnok és kétszeres BL-győztes, és minden idők egyik legcsodálatosabb középpályása. Játékintelligenciája és technikai tudása miatt generációja egyik legnagyobbjként emlegették. Néhány éven belül kiderül, hogy edzőként mire képes.