Ennél a kivégzésnél jobb dolog nem történhetett volna a Barcelonával

Valószínűleg most egy ideig a szekrényben marad jó pár abból a döbbenetes mennyiségű Barcelona-mezből, amit szerte a világban adtak el az elmúlt 15 évben. Messin fog gúnyolódni, aki ebben örömét leli. Megtörtént már tavaly is, amikor a Liverpool 4-0-s győzelme után egy labdaszedő mutatott be az argentinnak. 

Annak a Barcelonának, amit divat volt szeretni, nem most lett vége. A Manchester Unitednál is beletelt jó pár évbe, amíg teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy egyszerűen nem európai topcsapat többé. A Barcelonánál ezt sokáig elfedte, hogy a spanyol bajnokság messze nem annyira kiegyensúlyozott, mint az angol. A bajnoki címeket a katalánok így is nyerték sorra (2014 és 2019 között ötből négyet), de a nemzetközi porondon már negyedik éve jönnek a nagy pofonok. 

A Barcelona öt éve, még 2015-ben nyert utoljára Bajnokok Ligáját. Azóta döntőbe sem jutottak. 

  • 2016: az Atletico a negyeddöntőben búcsúztatta a katalánokat. Az első meccsen 2-1-re nyert a Barca, a visszavágón 2-0-ra az Atletico. A madridiak döntőbe jutottak, ahol kikaptak a Real Madridtól.
  • 2017: a nyolcaddöntőben a PSG ellen idegenben kaptak egy négyest, ami után ugyan jött minden idők egyik legnagyobb feltámádása a 6-1-es visszavágón. Amiből nem sikerült erőt meríteni, az elődöntőben a Juventus ellen két meccsen sem tudott gólt rúgni a Barca, Torinóban viszont kapott egy hármast. A Juventus bejutott a döntőbe, ahol kikapott a Real Madridtól.

  • 2018: a negyeddöntőben az otthoni 4-1 után Rómában 3-0-ra kikapott a Barcelona és kiesett. A Roma ezután nem jutott be a döntőbe, amit a Real Madrid nyert meg a Liverpool legyőzésével.

  • 2019: a Barcelona nagyon magabiztosan, a Lyon és a Manchester United búcsúztatásával végre eljutott az elődöntőbe. Ahol az első meccsen 3-0-ra elintézték a Liverpool, simán lehetett volna több is. A visszavágón jött a nagy összeomlás, és a 4-0-s vereség. 

Pusztán az eredmények alapján akár úgy is tűnhet, hogy az a probléma, hogy a katalánok kétarcúak lettek, otthon magabiztosak, bárkit ki tudnak tömni, idegenben viszont meglepően gyámoltalanok, nem bírják a nyomást, egy gólt sem tudnak bepilinckázni, és megsemmisülés lesz a vége. Kis szerencsével akár ők is tovább juthattak volna. 

És éppen emiatt nem történtek forradalmi változások a klubnál. Ezt a 8-2-t viszont nem lehet már kimagyarázni, mint a korábbi meghökkentő vereségeket. 

A Roma elleni égés után is maradt Valverde az edző, akivel a spanyol bajnokságot simán nyerték, hogy aztán Liverpoolban egy évvel még nagyobb verést kapjon a Barca. Ami után továbbra is maradt Valverde az edző. Akit viszont aztán januárban mégis kirúgtak, amikor pont nem lett volna indokolt. A helyére pedig nem egy Barca-szintű edzőt, hanem a 61 éves, addig semmiféle eredményt felmutatni nem tudó Quique Setient szerződtessék. Kevés esély volt rá, hogy ez nyerő húzás lesz, nem is lett az. A bajnokságot addig vezető Barcelonát megelőzte a Real Madrid, az Athletic Bilbao februárban a 8 között ejtette ki a katalánokat a spanyol kupában. 

A mostani BL-kieséssel vált biztossá, hogy 13 év után először a Barcelona nem nyer semmit sem a szezonban. 

A Roma 2018-ban ezt a Barcelonát verte 3-0-ra:

  • Ter Stegen - Semedo, Pique, Umtiti, Alba - S. Roberto, Rakitic, Busquets, Iniesta - Messi, Suarez
  • csere: Dembélé, Alcacer, André Gomes
  • kispad: Denis Suarez, Cillessen, Paulinho, Vermaelen

A Bayern által megsemmisített csapat: 

  • Ter Stegen - Semedo, Pique, Lenglet, Alba - S. Roberto, Busquets, De Jong, Vidal - Messi, Suarez

Vagyis 8 helyen ugyanaz volt a Barca kezdője, mint két éve (Umtiti helyett most Lenglet volt a középhátvéd, Rakitic helyett De Jong, Iniesta helyett Vidal lépett pályára), mintha azóta sikert sikerre halmozott volna a csapat, csak kicsit bele kellett volna nyúlni. 

Nem ültettek a kispadra olyan erős kezű edzőt, aki hozzá merne nyúlni a Barcelona folyamatosan öregedő alapcsapatához. A mostani volt a valaha legidősebb kezdő a katalánoknál BL-kiesés szakaszba. 

Pedig a Barcelona 2015 óta majdnem egymilliárd eurót költött játékosokra. A klubvezetés által levezényelt igazolások ugyanakkor tanítanivalóan rosszak. 

Lehet, hogy már Neymar is megbánta, hogy elszerződött, de el lehetett engedni, ha menni akart, pláne azért a döbbenetesen sok pénzért, amit kifizették érte. A 222 millió euróból bőven lehetett volna egy olyan erős keretet kialakítani, amivel meghosszabbította volna az uralkodását a Barca, ehelyett beindult a folyamat, ami a Liverpoolból szupercsapatot, a Barcelonából pedig mindenki által körberöhögött társaságot alakított ki. 

A Neymarért kapott pénzből 120 millió eurót (plusz bónuszokat) költöttek Coutinhóra, ebből vette meg Klopp Van Dijkot és Alissont. Coutinhóval a Barca nem tudott mit kezdeni, végül kölcsönben a Bayernben kötött ki. És mintha csak egy regényben lett volna megírva, csereként beállt, 7 perc alatt adott egy gólpasszt, és lőtt két gólt, végképp kivégezve ezzel a Barcelonát. 

A Neymar-pénz másik felét Dembélére verte el a Barca, aki többet volt sérült, mint egészséges. És ha ez nem lenne elég, ott van Griezmann, akit Coutinhóhoz hasonlóan nem sikerült beépíteni a csapatba, most is csak csereként szállt be a Bayern ellen, de minek. Jonathan Wilson hívja fel arra a figyelmet, hogy ez a három játékos a futballtörténelem 4., 5. és 6. legdrágább igazolása. Mindez teljes pénzkidobás volt. 

De az már tényleg csak hab a tortán, hogy a Barcelona úgy kötött szerződést a Liverpoollal Coutinhóért, hogy ha a játékos BL-t nyer, akkor még 5 millió eurót utalnak érne. A hírek szerint a szerződésben nincs olyan kitétel, hogy ez csak akkor érvényes, ha Barca-játékosként teszi. Így ha a Bayernnel húzza be a BL-t a brazil, akkor is fizet ezért 5 millió eurót a Barcelona a Liverpoolnak. Parádés.

Az értelmetlen csapatépítés jegyében valamilyen rejtélyes okból a Barca most nyáron elcserélte a 24 éves Arthurt a 30 éves, az elmúlt idényben nem sokat mutató juventusos Miralem Pjanicra. És vannak az olyan ügyletek, amik egyszerűen nem Barca-szintűek, mint volt korábban Paulinho szerződtetés vagy Braithwaite-é. 

Nem csoda, hogy olyan hullaszag terjengett már eddig is a Barcelonánál, ami miatt Puyol nem vállalta a sportigazgatói posztot tavaly, és Xavi is visszautasította a csapat kispadját, és maradt inkább a minden bizonnyal nagy kihívást jelentő Katarban. 

A klub vezetésére alkalmatlannak bizonyult Josep Maria Bartomeu elnök alighanem a sportigazgató Éric Abidal és a vezetőedző Quique Setién elbocsátásával próbálná meg megúszni a felelősséget, de ez aligha lesz elég. Elnökválasztás jövőre lenne a Barcelonánál, ezt minden bizonnyal előrébb hoznánk Bartomeu ellenfelei. 

Nagy kérdés, hogy Messi távozik-e a Barcelonától. Minden idők egyik legnagyszerűbb játékosának minden idők legrosszabb klubvezetését kellene kompenzálnia, látszik, hogy ez nem sikerül. Ha Bartomeu marad, Messi távozására nagyobb esély van. 

Az elnök távozásával sem lenne egyszerű a Barcelona helyzete, mert új csapat építésére a mostani felforgatott szezonban kevés idő van. Viszont mégiscsak átgondoltabban fognának hozzá, mint az elmúlt években. Lenne esély Xavi vagy egy komolyabb kaliberű edző kispadra ültetésére is. Messit korai lenne még leírni, a maradásával nem kellene teljesen új alapokról kezdeni, de például Suarez pótlását mindenképpen meg kell oldani. Nem kell feltétlenül a Bayern elleni meccsből kiindulni, mert az alapján a komplett csapatot el kellene küldeni, de azért az mégiscsak döbbenetes, hogy az uruguayi 24 labdaérintéséből 9 középkezdés volt. Persze lőtt egy szép gólt is. 

Azt már látjuk, mi lett volna, ha sima vereséget, szenved a Barcelona: semmi, mint az elmúlt években, miközben Messi és az egész csapat szépen nyugdíjba megy. Az majd most derül ki, hogy mi történik a 8-2 után, ami szinte már hullagyalázás volt, de legalább végett vetett a lassú agóniának.