Miközben a koronavírusos csapattagok miatt elmaradt a Felcsút NB1-es meccse, a B együttesük lazán játszott Bicskén

magyar foci
2020 augusztus 17., 13:04
comments 21

Kétszer érhette meglepetés a harmadosztályú magyar futball szerelmeseit, amikor azt látták, hogy vasárnap az eredeti kiírásnak megfelelően megrendezték a Bicske- Puskás Akadémia II. NB3-as derbit, amit a hazaiak 2-1-re nyertek meg.

Az első meglepetést önmagában a meccs megtartásának ténye okozhatta. Addigra ugyanis köztudott tény volt, hogy a PA első csapatának keretében valaki koronavírusos - a 444 tudomása szerint ráadásul többen is azok - így vasárnap elmaradt a csapat Kispest elleni NB1-es bajnoki nyitómeccse. (Egy bukaresti lap információi szerint 8 fertőzött van a Puskásnál, köztük a csapat román csatára, Alexandru Baluta, akinek szombaton volt az esküvője Romániában.)

De hogy rendezhették meg az NB3-as meccset ezek után?

Ezen a ponton érhette a második meglepetés az NB3 rajongóit.

A válasz ugyanis az, hogy azért, mert a Bicske és a Felcsút futballvezetői kompetens virológus szakértők.

A jelek szerint legalábbis. A 2060 című bicskei blog meccsbeszámolójából ugyanis az derül ki, hogy a klubvezetők megállapodása elég volt ahhoz, hogy potenciálisan fertőző játékosok telt ház előtt pályára léphessenek. A blog vonatkozó posztja ugyanis ezzel kezdődik:

"Záporoztak a telefonok a bicskei klubházba vasárnap délelőtt a felcsúti NB I-es csapatot érintő koronavírus-fertőzés miatt, hogy vajon lesz-e NB III-as bajnoki vasárnap a két szomszédvár között. Szerencsére lett, miután a két klub vezetői megállapították, hogy a felcsúti első és második számú csapat elég elkülönített életet él (külön épületben öltöznek, eltérő pályát használnak, rendszeres a tesztelés, stb.), így minimalizálható a fertőzés átadásának kockázata. "

Nekem kissé hihetetlennek tűnt ez a verzió, ezért megkerestem az MLSZ-t. Ott azt a választ kaptam, hogy ők is úgy tudják, hogya meccset azért tarthatták meg, mert a két klubvezetés nem tartotta veszélyesnek a dolgot.

A 444 tudomása szerint a dolog tényleg a Bicske-Felcsút megbeszéléseken dőlt el, az érintettek egyáltalán nem is fordultak az MLSZ-hez az esetleges halasztás kérdésében.

A meccset pedig azért vélték megtarthatónak, mert a Puskás Akadémia első és második kerete külön készül, más öltözőt használ , a játékosok - a vezetők állítása szerint legalábbis - nem érintkeznek egymással, a hírekbe bekerült pozitív teszteredményeket pedig mind az első csapat tagjai produkálták.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.