Rendőrökkel verekedett egy görög szigeten a Manchester United csapatkapitánya

angol foci
2020 augusztus 21., 15:50
comments 12

A görögországi Mikonoszon egy születésnapi bulin keveredett verekedésbe Harry Maguire, a Manchester United labdarúgócsapatának kapitánya.

Az angol válogatott védő, akit tavaly nyáron 80 millió fontért szerződtetett a klub, nem sérült meg és mindenben együttműködik a hatóságokkal az MU honlapja szerint. A manchesteri játékosok szabadságukat töltik, miután múlt vasárnap az elődöntőben búcsúztak az Európa-ligától. A beszámolók szerint Maguire őrizetben töltötte az éjszakát, másnap pedig hajóval szállították át őket egy közeli szigetre, ahol bíróság elé állnak.

photo_camera Fotó: OLI SCARFF/AFP

A helyi beszámolók szerint Maguire nagyon súlyosan összeveszett brit turistákkal a görög sziget egy bárjában, és a heves vitát a rendőrök sem tudták lecsillapítani. Amikor megpróbálták szétválasztani a veszekedő feleket, a britek a rendőrök ellen fordultak, és őket kezdték szidalmazni. Közben a rendőrség erősítést kért, de ekkor a britek közül három férfi erőszakosabban lépett fel a rendőrökkel szemben, egyikük pedig meg is ütötte az egyik rendőrt. Ezután tört ki a verekedés, melyben Maguire is részt vett, aki a beszámolók szerint ököllel ütött meg egy rendőrt és meg is rúgott egyet.

Ha Maguire-t bűnösnek mondják ki, feltételezhető, hogy elveszíti kapitányi posztját Ole Gunnar Solskjær csapatában. (MTI, Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.