Kicsoda Szőke Adrián, akit Rossi meghívott a válogatottba?

válogatott
2020 augusztus 24., 14:19
comments 15

Miközben a csapat nélküli Dzsudzsák és a sérüléséből éppen csak felépült Kleinheisler is kimaradt Marco Rossi válogatott keretéből, felbukkant ott egy kevésbé ismert név: Szőke Adrián.

photo_camera Szőke Adrián ünneplik a társai az U-21-es válogatottban lőtt gólja után

A 186 centi magas, 22 éves támadó a holland első osztályú Heracles Almelo játékosa. Azt nem lehet állítani, hogy alapember lenne a holland csapatban, az előző szezonban nem játszott végig egy meccset sem. A bajnokság elején még viszonylag sokszor küldte az edzője a pályára, de aztán megsérült, a felépülése után pedig vagy kispados volt, vagy csak perceket kapott.

Szőke a Vajdaságban született, Adán lett igazolt játékos, aztán Tóthfaluban, a Nyers István Akadémián nevelkedett. Már Magyarországon a Tarpa következett, innen vitte el a Puskás Akadémia. Felcsúton azonban csak fél évet volt, 16 évesen egy próbajáték után Németországban folytatta, a Königsdorf korosztályos együttesében. A magyar és a német edzések közötti különbségről akkor azt mondta, hogy „a továbblépés sokkal adottabb, az edzés időtartalma azonos, de intenzitásban nagy az eltérés. Pörgősebb a gondolkodás és a játék is”.

A Königsdorfból 17 évesen szerződött a Köln U-19-es csapatába. Innen hívták meg a szerb korosztályos (U-18-as) csapatba, ahol két meccset játszott.

Ekkor a Magyar Szónak nyilatkozott arról, hogy bár van magyar állampolgársága is, végül miért fogadta el a szerbek meghívását.

„Igen, kettős állampolgár vagyok, de a szívem a szerb válogatottsághoz húzott, mivel itt születtem és itt nőttem fel, ezért valahogy teljesen idegen számomra az a mentalitás, amit akkor tapasztaltam, amikor a magyar korosztályos válogatottnál töltöttem néhány napot”.

Németországban nem sikerült bemutatkoznia a felnőttek között, de 2019 nyarán hívta a holland Heracles. Azt nyilatkozta, hogy itt jobban érzi magát, mert „úgy játszhatom a csatárpozíciót, ahogy az nekem jobban fekszik, nem annyira leszabályozott és gépies a szerepem”. (Apró Attila, aki sokáig egyengette a pályafutását, azt mondta róla, hogy akkor képes igazán hatékony játékra, ha van egy center előtte vagy mellette, ő pedig egy amolyan „kilenc és felesként” szabadon játszhat a center árnyékában. Apró szerint Szőke legnagyobb erőssége, hogy remekül kiegészíti és felerősíti a körülötte játszó társakat, mert abszolút önzetlen.)

A szerb korosztályos csapatba többet nem hívták, a magyarba azonban 2019-ben őszén igen. Amiről ezt mondta a Nemzeti Sportnak tavaly:

„A szerb válogatott szereplésem már régen volt, egy olyan meccs után hívtak be, amikor rúgtam két gólt a juniorbajnokságban a Leverkusennek. Megtiszteltetés volt, de azóta csak arra összpontosítottam, hogy a klubcsapatomban folyamatosan jól teljesítsek. Őszintén, én már nem számítottam korosztályos válogatott meghívóra egyik országból sem. Úgy voltam vele, ha kiérdemlem, akkor jön majd valamikor, valamelyik felnőttválogatott meghívója. Viszont így, hogy Gera Zoltán most megtisztelt, és meghívott, egyszerű volt a döntés. Ami a két ország játékosait illeti, ugyanúgy tisztelem a magyar és a szerb játékostársakat is. Igyekszem jól együttműködni, nem foglalkozom a megítélésükkel.

– Ezek után, hogy az U21-es válogatottban bemutatkozott, a felnőttek között is a magyar válogatottat célozza meg?
– A váltással most, azt hiszem, ez a kérdés eldőlt. Aki engem szeretne, azt szeretném én is.”

A magyar U-21-es csapatban tavaly novemberben góllal mutatkozott be az északírek ellen. Rossi most a felnőtt keretben is számít rá.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.