A Barcelona elnöke hajlandó lemondani, ha Messi marad

Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona elnöke kész lemondani tisztségéről annak érdekében, hogy Lionel Messi mégse hagyja el a klubot.

A TV3 katalán közszolgálati tévé információja szerint - amelyet közölt több spanyol portál és megerősített a Sport napilap is - az elnök egyetlen feltételhez kötötte távozását: az argentin klasszis a nyilvánosság előtt mondja ki, hogy konkrétan az ő személyével van problémája és miatta akar távozni az egyesülettől, viszont az ő kilépése után hajlandó maradni, valamint elfogadni az igazgatóság döntéseit.

Lionel Messi és Josep Maria BartomeuFotó: MIGUEL RUIZ/AFP

A spanyol sajtóban megjelent hírek szerint Bartomeu szeretne találkozni Messivel, az argentin azonban nem hajlik erre a megbeszélésre, viszont készül a csapat vasárnap esedékes első edzésére.

A Barcelona kedden erősítette meg hivatalosan a napokkal korábbi sajtóértesülést, miszerint a hatszoros aranylabdás Messi távozni akar. A támadó 2000-ben, 13 évesen lett a Barcelona játékosa, a felnőttek között a 2003/2004-es idényben mutatkozott be, azóta pedig a klub történetének legeredményesebb futballistája lett.

A katalán gárda augusztus 14-én 8-2-re kikapott a későbbi győztes Bayern Münchentől a Bajnokok Ligája-negyeddöntőjében, ezzel a történelmi vereséggel pedig eldőlt, hogy a klub a 2007/2008-as évad után először zár trófea nélkül egy szezont. Azóta Ronald Koeman személyében kinevezték az új vezetőedzőt, aki sajtóhírek szerint több játékostól - köztük Luis Suáreztől, Ivan Rakitictől, Arturo Vidaltól és Samuel Umtititől is -  megválna, ami állítólag az utolsó csepp volt Messi számára.

Kedden éjjel több száz szurkoló tüntetett a csapat stadionjánál, a Nou Campnál. A drukkerek kiálltak az argentin csapatkapitány mellett és a vezetőséget hibáztatják a kialakult helyzetért, egyúttal Bartomeu távozását követelték.

Fotó: Joan Valls/NurPhoto via AFP

Bár Messi szerződése még egy évig érvényes, a játékos egy záradékra hivatkozva szeretne csapatot váltani, ez lehetővé tenné számára, hogy ingyen igazoljon másik klubhoz. Csakhogy - a Barca tájékoztatása szerint - annak a határideje, hogy jelezze ilyen irányú szándékát, júniusban lejárt. A spanyol és az európai futballszezon rendszerint májusban ér véget, azonban a koronavírus-járvány miatt előbbi júliusban, utóbbi augusztusban zárult. (MTI)