A súlyos vereséget végül elkerülte, de kikapott a válogatott Oroszországtól

Elveszítette első tétmeccsét a Puskás Arénában a magyar válogatott az oroszok ellen a Nemzetek Ligája második fordulójában. 

A Törökországban aratott győzelem ellenére egyáltalán nem a magyar csapat számított a meccs esélyesének. Ráadásul miután a magyar szövetségnél szigorúbb európai szövetség nem engedélyezi nézők részvételét a meccsen (éppen a budapesti Szuperkupa lesz a próba majd), így a hazai pálya sem igazán számított. Nézői szurkolás a helyszínen nincs, azt a tévéközvetítésben keverik csak a közvetítés alá. 

A 67 ezres stadionban legfeljebb a beengedett kevés számú újságíró tapsa csattant fel, azt is tisztán lehetett hallani, ahogy a játékosok utasítják vagy biztatják egymást, időnként egy rúgás után egy élesebb kiáltás zengett. 

Nem kezdett jól a válogatott, akart, de nem tudott játszani. Ráadásul egy hatalmas védelmi hiba után az oroszok már az ötödik percben vezetést szerezhettek volna, de kimaradt a hatalmas helyzet. A 15. percben aztán megszerezték a vezetést az oroszok, Mirancsuk talált be. 

Ezután megpróbáltuk a játékot irányítani, negyedórán keresztül sikerült is, de igazán nem volt veszélyes kapura a magyar csapat. A 32. percben aztán a csapatkapitány Szalai hibázott egy óriásit, a csatár egy orosz szabadrúgás után a saját 16-osán belül szerzett labdát, de nem rúgta el, megszerezték tőle és 15 méterről belőtték.

Ezután kissé megrogyott a magyar válogatott. A második félidő pedig úgy indult, hogy tényleg kár lejátszani a hátralévő időt, egy percen belül újabb gólt szereztek az oroszok.

Ezután viszont elkezdett focizni a magyar csapat, miközben az oroszok takarékra tették magukat. Jól továbbra sem játszottuk, de látszott, hogy a szépítésért hajt a csapat. Ez össze is jött, Sallai védője elcsúszott, a csatár pedig beemelte a labdát a 62. percben.

Belelkesedett a magyar csapat, a csereként beálló Nikolics a 70. percben megszerezte a válogatott második gólját. 

Az egyenlítés helyett a hátralévő időben az oroszok visszavették az irányítást, maradt a 2-3.

A magyar válogatott az Uruguay elleni stadionavató után ismét kikapott a tavaly átadott Puskás Arénában.  

Dráma nem történt, az orosz, szerb, török csoportban amúgy sincs esélyünk a csoportelsőségre, ami kacifántos úton akár a kijutatást is jelenthetné a világbajnokságra. Rossi inkább a bolgárok ellen, Európa-bajnoki pótselejtezőre építi a csapatát, az a meccs októberben lesz. 

Magyarország – Oroszország 2-3 (0-2)

Gól: Sallai (62.), Nikolics (70.), illetve Mirancsuk (15.), Ozdojev (33.), Fernandes (46.)

Magyarország: Gulácsi – Orbán, Lang, Szalai A. – Bese, Sigér (Kalmár, 46.), Nagy Á., Holender – Szoboszlai (Cseri, 82.)– Sallai, Szalai Á. (Nikolics, 67.). 

Szövetségi kapitány: Marco Rossi.

Oroszország: Sunyin – Mario Fernandes, Szemjonov, Dzsikija, Kudrjasov – Ozdojev, Zobnin, Ionov – Mirancsuk (Gazinszkij, 67.), Dzjuba, Kuzjajev (Zsirkov, 57.). 

Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.