Megfordította az Izland elleni meccset, és kijutott az Európa-bajnokságra a magyar válogatott

magyar válogatott
2020 november 12., 21:41
comments 111

Gyenge kezdés után, Gulácsi potyagóljával hátrányba kerülve, de az utolsó percekben megfordította az Európa-bajnoki pótselejtezőt a magyar válogatott, 2-1-re nyert és kijutott az Európa-bajnokságra.

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Majdnem egy évvel azután, hogy a magyar válogatott simán kikapott Walesben az Európa-bajnokság selejtezőjének utolsó, sorsdöntő meccsén, kapott egy másik esélyt a csapat. Nem jól játszva, de végig küzdve élt vele. Az Európa-bajnokságon Németország, Franciaország, Portugália lesz az ellenfele, a tervek szerint két meccset is a Puskás Arénában játszva.

A koronavírus alaposan átírta a focit, ezt a pótselejtezőt márciusban kellett volna lejátszani, az Európa-bajnokság pedig le is ment volna a nyáron, részben Budapesten. Ehhez képest az Európa-bajnokságot elhalasztották jövőre, a rájátszás második körét csak most tudták megrendezni, az utolsó pillanatban meghozott magyar járványügyi intézkedések miatt zárt kapuk mögött. A magyar szövetségi kapitány, Marco Rossi pozitív tesztje miatt nem tudott leülni a kispadra,segítője, Cosimo Inguscio helyettesítette. (Ingusciónak ez volt a harmadik meccse Rossi beugrójaként, vele nyert a csapat Észtország és Wales ellen itthon.)

Szoboszlai Dominik ott tudott lenni a pályán, megúszta a salzburgi karantént, Kleinheisler viszont Horvátországban ragadt. Kásler Miklós pedig félretette a járvány elleni védekezést.

link Forrás

Izland úgy számít focicsodának, hogy amit csinálnak, abban valójában nincs semmi csoda, csak átgondolt és következetesen végrehajtott koncepció. Amióta a 364 ezer fős Izlandon elkezdték komolyan venni a focit, fejlődésük töretlen és megállíthatatlan. A 2014-es világbajnoki selejtező végén már pótselejtezőt játszottak, az még nem jött össze, de a 2016-os Európa-bajnokságra már kijutottak (egy csoportba is kerültek az Eb-re 44 év után kijutó magyarokkal), ahogy a 2018-as világbajnokságon is ott voltak, és most ismét a rájátszásban vannak. A mostani keretük jó része megfordult a két nagy világversenyen, nagyon rutinos, fejben erős csapat.

Nem is kezdtek megilletődötten, az 5. percben egy szögletet az ötösről fejelt kapura Pálsson Orbant legyűrve, Gulácsi védett. Kezdeményezőbb volt az izlandi csapat, ideges és pontatlan a magyar. Annak ellenére, hogy Szoboszlai és Kalmár személyében két kifejezetten kreatív játékos is pályán volt a magyar csapatnál, a leglátványosabb megmozdulások Fioláé voltak.

A fölényben játszó Izland meg is szerezte a vezetés. Holender és Orban zárt össze Gudmondsson előtt, még éppen a 16-oson kívül. A megítélt szabadot Sigurdsson lőtte kapura, a léc alá tartó lövést Gulácsi - aki valamiért nem ütötte ki a labdát, hanem megfogni akarta - bevédte.

link Forrás

A gyengén kezdő magyar csapat megpróbálta átvenni a játék irányítását. A 17. percben Holender találta el először az izlandi kaput, de gyenge volt a lövése. A 21. percben aztán két fejessel veszélyeztettünk, előbb Sallai, majd a válogatottban kifejezetten gólerős Orban, ezek már nagyobb helyzetek voltak. Pár percig tartott csak a magyar nyomás, utána megint kiegyensúlyozottabb lett. Az izlandiak pedig majdnem megszerezték a második góljukat, a leshatáron kilépő Finnbogason jobbról ívelt be, Bjarmason elől az utolsó pillanatban a levegőben úszva mentett Botka.

Lövőhelyzetekig időnként eljutott a magyar csapat, Sallai ezt gyengén oldotta meg, Holender már jobban, de Halldórsson védett. Izland kézben tartotta a meccset.

A 41. percben csillant fel a legnagyobb remény, 20 méterre az izlandi kaputól szabadrúgáshoz jutott a magyar csapat. A válogatottban már két szabadrúgást szerző Szoboszlai állt a labda mögé, nem volt rossz próbálkozás, de a törökországi bombától messze volt, fölé ment.

A félidő vége előtt Szoboszlai sokkal messzebbről is odaállt egy labda mögé, a lövése megpattant egy védőn, de Halldórsson kiütötte a sarokba tartó labdát. Az izlandiaknak is volt egy lövése még a szünet előtt, de Sigurdsson 14 méteres lövését ezúttal hárította Gulácsi.

A szünetben 1-0-ra vezetett a magabiztosabb, a nyomást láthatóan jobban bíró izlandi csapat, a magyar válogatottnál a támadásokban hiányzott a kreativitás és a váratlanság, nehezen jutott át a kapujától messze felálló izlandi védővonalon.

Az akarat látszott a második félidő elején a magyar válogatotton, be is szorította a 16-osához az izlandi csapatot. Az 50. percben a védő Szalai Attila lőtt, megpattant a lövés, de fölé pörgött. (A másik Szalai, a csatár alig-alig találkozott a labdával.)

Az 57. percben sikerült először hosszabb ideig megtartani a labdát az izlandi 16-oson környékén, időnként belül, de Sallai végül csúnyán fölé rúgta. Az izlandiak teljesen átengedték a területet, szinte végig a magyar csapatnál volt a labda, de a helyzetet kialakító kulcspasszok hiányoztak.

A 65. percben Szalai Ádám végre azt csinálta, amiben igazán jó: a 16-oson belül birkózott három izlandi védővel, miközben a kapu felé nyomult, a labda Nagy Ádám elé került, aki összeakadt egy izlandival. A visszajátszás alapján nem volt 11-es.

A 70. percben Szoboszlai indulhatott volna el a kapu felé, de - nem először a meccs alatt - belebonyolódott a cseleibe.

Két akarat látszott: a magyarok gólt akarnak rúgni, az izlandiak tartani akarták az eredményt, ebben az izlandiak voltak jobbak. Leginkább a jobbszélen játszó Sallaira futottak ki a támadások, hátha ő az izlandi védelem mögé tud kerülni egy csellel, de ritkán sikerült, a kisjátékok pedig nem mentek a sok hibával játszó Szoboszlaival.

A 87. percben az izlandiak az egyik ritka kontrából óriási helyzetben hibáztak, egy perccel később viszont a nem sokkal korábban csereként beálló, idén honosított, korábbi francia utánpótlás válogatott Luic Nego kiegyenlített szerencsés góllal.

link Forrás

És hosszabbításra sem volt szükség. Megint egy nagy izlandi helyzet maradt ki, amiből egy villámgyors magyar támadás indult. Szoboszlai Dominik még a saját térfelén átvette a labdát, végigrohant az izlandi védők között és 20 méterről megszerezte a vezetést és a győzelmet is.

link Forrás

Nego honosítását a Csányi Sándor által kilobbizott módosítás tette lehetővé.

A végén még az izlandi kapus is feljött egy szöglethez, de nem tudtak egyenlíteni.

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Magyarország-Izland 2-1

Magyarország: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Fiola (Lovrencsics, 60.), Kalmár (Sigér, 60.), Nagy Á. (Nego, 84.), Szoboszlai, Holender (Nikolics, 72.) – Szalai Á. (Könyves, 84.), Sallai

Izland: Halldórsson – Pálsson, R. Sigurdsson, Árnason, H. Magnússon – J. Gudmundsson (Bödvarsson, 73.), Sigurjónsson, A. Gunnarsson (Skúlason, 83.), B. Bjarnason – G. Sigurdsson, A. Finnbogason (A. Gudmundsson, 73.)

Hosszú úton jutott el idáig a magyar csapat. Az MLSZ történetének egyik legrosszabb húzása, a belga Georges Leekens kinevezése, majd gyors bukása után 2018 nyarán bízták Marco Rossira a válogatott irányítását. Az olasz edző rögtön egy tétmeccsen mutatkozott be a vadonatúj Nemzetek Ligában 2018 szeptemberben, az első meccsén Finnországban kikapott a válogatott 1-0-ra. A finnek mellett még a görögökkel és az észtekkel voltunk egy csoportban. A görögöket itthon megvertük 2-1-re, kint kikaptunk tőlük 1-0, ami azt jelentette, hogy pontazonosság esetén idegenben lőtt góllal megelőznek minket. Még kilátástalanabb lett a helyzet, amikor idegenben csak 3-3-at játszottunk az észtekkel. Itthon aztán megvertük az észteket, majd az utolsó fordulóban a finneket. És miután a görögök az utolsó meccsen otthon egy öngóllal kikaptak az észtek ellen, végül meglett a második hely a Nemzetek Ligájába.

Ennek azután lett jelentősége, hogy a Nemzetek Ligája után a hagyományos Európa-bajnoki selejtező kezdődtek. Ezeken két komoly bravúrt is elért a magyar válogatott a walesi és a horvát válogatott itthoni legyőzésével, de a szlovákoktól oda-vissza is kikapott, végül csak negyedik lett.

És ezután tért vissza az esély a Nemzetek Ligáján keresztül. A minket az NL-ben megelőző finnek egyenes ágon kijutottak az Európa-bajnokságra, így a magyar válogatott kapott esélyt a rájátszásban. Tavasszal lett volna az első pótselejtező, de március helyett csak októberben játszottunk a bolgárok ellen. Ezt 3-1-re megnyerte a válogatott, és jött a másik ágon a románokat legyőző Izland.

Ezalatt a több mint két év alatt az NL-ben, az Európa-bajnoki selejtezőn és a két pótselejtezőn összesen 16 meccset játszott a válogatott: 9 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség. Szalai Ádám minden meccsen pályára lépett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.