Ryan Reynolds megvette a világ egyik legrégebbi fociklubját

Ryan Reynolds és Rob McElhenney hollywoodi sztárok megvették a világ egyik legrégebbi futballklubját, a walesi AFC Wrexhamet.

Ryan Reynolds a Deadpool 2 pekingi bemutatóján 2019. január 20-án.Fotó: Niu daqing/Imaginechina via AFP

A kanadai és amerikai színész – akik forgatókönyvíróként és producerként is dolgoznak a filmiparban – szeptemberben jelentették be a vételi szándékukat, amit a hétfői rendkívüli ülésén fogadott el a klub szurkolóiból álló tulajdonosi csoport (WST). A szavazáson az arra jogosultak 91 százaléka vett részt, és több mint 1800 szavazat támogatta a filmesek érkezését.

Dean Keates, a Wrexham edzője a BBC-nek azt mondta: „rövid távon biztosított lett a klub jövője, a projekt pedig közép- és hosszú távon izgalmasnak tűnik”.

A Wrexhamet 1864-ben alapították, de még soha nem szerepelt az angol élvonalban, viszont az FA Kupában háromszor eljutott a negyeddöntőig. A klubnak az anyagi nehézségei miatt 2008-ban csődeljárását kellett kezdeményeznie, és 2011-től a WST irányításával működött. A csapat most az ötödosztályban szerepel.

Az új tulajdonosok hivatalos érkezését formailag a ligának és a szövetségnek is jóvá kell még hagynia. Reynoldsék első célja az, hogy a csapat jusson fel a negyedik vonalba. Szeretnék növelni a nézőszámot a 10 ezres stadionjukban, a szurkolóknak pedig megígérték, hogy a helyi nagy rivális Chestert mindig legyőzik.

A Deadpool szuperhősfilm főszereplője, Ryan Reynolds és a Felhőtlen Philadelphia vígjátéksorozat egyik főszereplője, Rob McElhenney brit sajtóhírek szerint kb. 2 millió fontot (805 millió forintot) fektet majd be a klubba. (BBC via MTI)