A hosszabbításban kapott góllal kapott ki a Fradi a Juventus ellen Torinóban

bajnokok ligája
2020 november 24., 22:06
comments 66

Kifejezetten jól játszott, mégis kikapott a Ferencváros a Bajnokok Ligájában a Juventus ellen idegenben.

A Fradi szerezte meg a vezetést Myrto Uzuni góljával a 19.percben.

link Forrás

Ronaldo még a 35. percben kiegyenlített. A Fradi védők nem voltak elég határozottak, nem tudtak felszabadítani, a Juventus visszaszerezte a labdát és a portugál 20 méterről kilőtte a sarkot.

link Forrás

A második félidőben a Juventus még meggyőzőbb fölényben játszott mezőnyben, de tiszta ziccere nem igazán volt, átlövésekkel próbálkozott leginkább az olasz csapat. Úgy tűnt, hogy a védekező Fradi kihúzza a döntetlent. Aztán a csereként beálló Morata a 92. percben megszerezte a győzelmet a Juventusnak.

link Forrás

Jobban nézett ki ez a meccs, mint a budapesti, nyilván jobb csapat a Juventus, viszont nem mutatott semmi extrát, komoly sansza volt a fegyelmezett Fradinak a pontszerzésre, de nem tudta kihúzni.

Juventus – Ferencváros 2-1
Juventus: Szczesny – Cuadrado, De Ligt, Danilo, Alex Sandro – McKennie (Kulusevki, 62.), Bentancur (Rabiot, 83.), Arthur (Ramsey, 83.), Bernardeschi (Chiesa, 62.) – Dybala (Morata, 62.), Ronaldo.
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Frimpong, Blazic, Dvali, Heister – Sigér, Somália – Zubkov (Isael, 70.), Tokmac (Boli, 70.), Uzuni.
gól: Ronaldo (35.), Morata (92.), illetve Uzuni (19.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.