Kisvárdán megmondták a külföldi focisták feleségeinek, hogy ha szeretnének ilyen jó körülmények között Magyarországon maradni, akkor szedjék össze magukat otthon

magyar foci
2021 március 06., 08:24

Révész Attila, a magyar és az európai futball legendás klubjának, a Kisvárdának a sportigazgatója volt az MTVA sportműsorának vendége.

Kisvárdára még Seszták Miklós minisztersége idején ömlött rengeteg pénz a helyi futballba, de ebből persze véletlenül sem az utánpótlásképzés feljavítása valósult meg, hanem a világ minden részéről vásároltak össze kétes értékű légiósokat.

A legutóbbi fordulóban a csapat például a Minca (román), Melnik (ukrán), Ene (román), Prenga (albán), Hei (ukrán), Zlicsics (szerb), Ötvös (magyar), Navrátil (cseh), Karabeljov (bolgár), Kovácsréti (magyar), Fernando Viana (brazil) felállásban futott ki a Felcsút ellen, a magyar labdarúgás nagy dicsőségére.

A műsorban Révész elmondta, hogy nincs edzőkérdés a mostanában gyengélkedő klubnál, és Supka Attila marad az edző, majd a beszélgetés végén elárult egy érdekes részletet is a kisvárdai mindennapokról. A Nemzeti Sport összefoglalója szerint Révész arról beszélt, hogy:

„Korábban alkalmazott technikát vettünk elő azzal, hogy a feleségekhez, barátnőkhöz szóltam. Meghívtuk őket, beszéltem velük, és tőlük kértem számon a játékosok teljesítményét. Mindenkihez más hangon kellett szólni, de vállalták, hogy minden eszközzel a segítségünkre lesznek, és megértetik a párjukkal: nekik az elsődleges feladatuk az, hogy a pályán jó teljesítményt nyújtsanak. Részletekbe nem szeretnék belemenni a beszélgetéseket illetően, mert voltak olyan diszkrét kérdések, amelyekre a szájukat elhúzva válaszoltak, de a felelősségüket szerettem volna éreztetni velük. Jön a jó idő, és nem azt szeretnénk, hogy a kisgyerekeikkel és a kutyával a városban sétálnak majd és jól érzik magukat, hanem azt, hogy a férjüket otthon engedik aludni, akik ne a kisgyerekkel egy szobában legyenek, és ne várják el azt, hogy éjszaka a futballista keljen fel a gyerekhez, mert ez nagyon sok esetben előfordult. Úgyhogy arra szerettem volna a hölgyeket ösztökélni, gondolva itt elsősorban a külföldi játékosok párjaira, hogy ha szeretnének Magyarországon, ilyen jó körülmények között maradni, akkor nekik is feladatuk van, és a barátjukat, férjüket a legjobb állapotba kell hozni.”

De kitért arra is, hogy fontos, meccs után ne terheljék házimunkával a férfiakat.

link Forrás

Ez a rész a beszélgetés végefelé, előbb 18.30 után, majd 22. perc után hallható.