Szuperligát indítanak Európa topcsapatai, érik a nemzetközi focibotrány

Új futballsorozatot indítana tizenkét európai klub, jelentették be közös közleményükben, vagyis tényleg valóra válhat a régóta lebegtetett Szuperliga terve. Hamarosan csatlakoznak hozzájuk még hárman, így összesen tizenöt állandó résztvevője lesz a sorozatnak. Rajtuk kívül évről évre még öten jutnának be az adott évi teljesítményük szerint.

Az alapítók: Real Madrid, Barcelona, Atlético Madrid, Milan, Arsenal, Chelsea, Inter, Juventus, Liverpool, Manchester City, Manchester United és Tottenham. A Szuperliga első elnöke Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke. Közleményükben arról írnak, hogy a járvány végképp bizonytalanná tette az európai labdarúgás gazdasági modelljét. 

Florentino Pérez, a Real Madrid és Haldun al-Mubarak, a Manchester City elnöke a két csapat BL-elődöntőjén 2016. április 26-án az Etihad stadionbanFotó: OLI SCARFF/AFP

A tervek szerint a meccseket hét közben játsszák majd, vagyis mindenki továbbra is részt vesz a hazai bajnokságban. A sorozat augusztusban indul két tízes csoporttal, hazai pályán és idegenben játszott meccsekkel. A csoportok első három helyezettjei jutnak tovább automatikusan, a negyedik-ötödik helyezettek pedig rájátszásban döntik el, melyikük mehet tovább a kieséses szakaszba. Az egymeccses döntő májusban lesz. Amint lehet, elindítják a női Szuperligát is, írja a Marca.

Korábban a FIFA és az UEFA, vagyis a nemzetközi és az európai labdarúgó szövetség is elítélte a Szuperliga tervét. Utóbbi vasárnap megismételte korábbi fenyegetését, miszerint a Szuperligában játszó futballistákat minden más versenysorozattól és a válogatottjuktól is el fogják tiltani. Az UEFA ezután az angol, a spanyol és az olasz szövetséggel együtt fogadkozott, hogy minden erejükkel akadályozni fogják a klubokat tervük megvalósításában. 

A Szuperliga alapítói azt írták, folytatni szeretnék az egyeztetéseket, és remélik, közösen megtalálják a legjobb megoldást. Szerintük a nemzetközi szervek eddigi javaslatai nem voltak alkalmasak arra, hogy új forrásokat csatornázzanak be a rendszerbe, és közben minőségi meccseket kínáljanak a nézőknek. 

Az UEFA várhatóan hétfőn jelenti be a Bajnokok Ligája új, 36 csapatos lebonyolítási rendszerét, amit 2024-től próbálnának ki. 

Az ügyben politikusok is megszólaltak. Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a Szuperliga az egész futballvilágnak rosszat tesz, Emmanuel Macron pedig üdvözölte, hogy a francia klubok kimaradtak belőle. 

A BBC idézi a Szuperligához csatlakozó angol klubok hivatalos szurkolói csoportjait is, amelyek szintén egytől egyig elítélik az új sorozatot. Árulásnak, a tradíciók feladásának nevezik a döntést, ami szembemegy mindazzal, amiről a futballnak szólnia kellene. 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.