Florentino Perez maffiastílusban fenyegette az UEFA elnökét, és belengette, hogy ha a fiatal tévénézők úgy akarják, lerövidíthetik a játékidőt is

bajnokok ligája
2021 április 20., 10:43
comments 185
  • Szándékosan megalázó és lekezelő modorban beszélt az UEFA-ról és a FIFA-ról a szakadár liga elnöke egy spanyol tévéinterjúban.
  • Nehéz elképzelni ez után a nyílt erőfitogtatás után a tárgyalásokat a 12-ekkel.
  • De a beszélgetés messze nemcsak emiatt volt érdekes, kiderült, hogy a focit a csatornák között kapcsolgató, a sportághoz szorosan nem is kötődő fiatal tévénézők ízlése szerint tervezik átalakítani.

Olyan interjút adott a spanyol El Chiringuito (A Strandkocsma) című tévéműsornak Florentino Petez, a Real Madrid és a szakadár Európai Szuperliga elnöke, ami több, eddig irracionálisnak tűnő elemet is megmagyaráz az utóbbi napok történéseiből.

Például azt, hogy miért álltak elő félkész állapotban egy ilyen jelentőségű tervvel, úgy, hogy sem az érintett játékosokat, sem az edzőket nem értesítették előre, sőt, olyan alapdolgok sem világosak, hogy egyáltalán kik fognak játszani a tervezett ligában.

Perez nyíltan elmondta, hogy azért szorította őket az idő, mert a nagy klubok tragikus anyagi helyzetbe kerültek a járvány miatt.

“A nagy angol, spanyol és olasz kluboknak megoldást kellett találniuk a rossz helyzetre. Arra jutottunk, hogy a járvány okozta veszteséget úgy tudjuk enyhíteni, ha a Bajnokok Ligáját lecseréljük a Szuperligára. (...) Amikor a közvetítési bevételek jelentik az egyetlen bevételi forrásodat, a megoldás az, hogy vonzóbb meccseket kell játszanod, hogy a világ focirajongói a nagy klubok egymás elleni meccseit nézhessék. A Real Madrid nagyon rossz gazdasági helyzetben van. Két szezon alatt több mint 400 millió euró veszteségünk keletkezett, és ez csak a Real Madrid."

Elmagyarázta, hogy a Szuperligát tévénézők körében végzett közvélemény-kutatások alapján találták ki.

“Foci iránti érdeklődés lanyhulni kezdett, a nézettség csökken, így a tévés jogdíjak is, ezért tenni kellett valamit. A járvány felgyorsította ezt a folyamatot. Változtatás nélkül végünk van. A 16-24 éveseket nem érdekli a futball. A fiatalok 40 százalékát azért nem érdekli a futball, mert túl sok az alacsony színvonalú meccs. Ezt mind statisztikákból és kutatási eredményekből tudjuk. A mai tizenéveseket jobban érdeklik a videójátékok, mint a foci, és ezzel tennünk kell valamit. Alkalmazkodnunk kell. Ugyanez történt az ötvenes években. Az UEFA és a FIFA ellenezte a BEK-et.”

A fiatal tévénézők annyira fontosak, hogy Perez szerint akár a meccsek játékidejét is csökkenthetik, mert a kutatások azt hozták ki, hogy azok szerintük túl hosszúak, ezért unalmasak.

Perez szerint a BL senkit sem érdekel a negyeddöntőkig, a tervezett új BL-formátumot pedig “senki sem érti”.

“Mi kelti a legnagyobb érdeklődést? Hadd játsszanak a nagyok egymással. Mi mindent megteszünk a sportágért."

Perez azt is levezette, hogy mindenkinek az az érdeke a fociban, hogy az eleve legnagyobbak tovább gazdagodjanak:

“A pénzünk a tévéjogokból van. Ez mindenki pénze. Ha a legnagyobbaknak van pénze, az a többieknek is jó, mert azoktól a kluboktól vásárolunk játékosokat, így vagyunk szolidárisak.”

A beszélgetés legerősebb részében Florentino Perez kimutatta a foga fehérjét.

Aleksander Ceferin UEFA-elnököt, aki kemény szavakkal illette az őt utolsó pillanatig átverő Andrea Agnelli Juve-elnököt, konkrétan olyan modorban fenyegette, mint valami maffiafilm keménykedő szereplője.

“Nevetséges, hogy az UEFA elnöke meg meri engedni magának, hogy egy nagy európai klub elnökét inzultálja. Az ilyen fajta emberekre nincs szükségünk a futballban. Tiszteletlen és elfogadhatatlan.”

Az UEFA és a FIFA által kilátásba helyezett szankciókat pedig szó szerint is kinevette és egyszerűen semmibe vette:

“Az UEFA-elnök fenyegetései? (Mosolyog.) Hát tessék. A Real Madridot nem fogják kizárni a Bajnokok Ligájából. 100 százalékosan garantálom, hogy minket senki sem távolíthat el a BL-ből. Az UEFA 2024-re tervezi a BL reformját. 2024-re végünk lesz. Nem vagyunk az UEFA tulajdona, nekünk ők nem parancsolhatnak. Az UEFA monopóliumának vége, új idők jönnek.”

A Szuperliga elnöke ugyanilyen modorban igyekezett alázni a FIFA-t:

“Játékosok kizárása válogatott meccsekről vagy tornákról? Nem fog megtörténni. Biztosíthatok minden focistát, hogy nem akadályozhatják meg, hogy pályára lépj a válogatottadban.”

Ezek után kiváló hangulatú tárgyalásokra számíthatunk:

“A lehető leghamarabb bele akarunk vágni, tárgyalni akarunk az UEFA-val és a FIFA-val, de jobb, ha tudják, hogy nem szabad bedühödniük.”

Végül leszögezte, hogy a tervüket mindenképp megvalósítják.

Perez állítása szerint a PSG-t és a két nagy német klubot ők nem is hívták még meg, és a Szuperliga akkor is elindul, ha a Bayern, a Dortmund és a PSG sem csatlakozik. A ligaelnök nem tart attól, hogy a mostani felháborodás hatására bármelyik klub visszalépne, mert múlt szombaton szerződést írtak alá.

Perez végül megerősítette, hogy a következő szezon elején el akarják indítani a Szuperligát, és megerősítette, hogy ezt akkor is megteszik, ha eredménytelenek lesznek a tárgyalások az UEFA-val.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.