Fiola nyilatkozatából is látszik, mennyire hiányzott Szoboszlai a portugálok ellen

foci-eb
2021 június 16., 19:03

A portugálok (0-3) elleni meccs másnapján a tartalékkapus Dibusz Dénes és Fiola Attila válaszolt az újságírói kérdésekre Telkiben.

Fiola szavaiból pont az derült ki, ami a helyszínen is érezhető volt, hogy a meccs utolsó negyedórájára elfáradtak a sokat futó magyar játékosok. A portugálok labdabirtoklási fölénye óriási volt, szinte folyamatosan nyomás alatt tartották a magyar védelmet. Hiányzott egy olyan játékos, aki az elől egyedül nagyot dolgozó Szalai Ádám mellett meg tudja tartani a labdát, hogy szusszanhassanak a védők.

photo_camera Fiola és Semedo Fotó: BERNADETT SZABO/AFP

Fiola aki ezúttal szélső védőként lépett pályára, jobblábasként kényszerből a baloldalon azt mondta, hogy „a válogatott mérkőzéseken leginkább fejben szoktam elfáradni, de a szélső poszton azért elég sokat kellett futni, így fizikailag is érzem a fáradtságot. Azért egy NB I-es vagy egy átlagos válogatott mérkőzés nem hasonlítható össze egy portugálok elleni Eb-meccsel. Hetven-nyolcvan százalékban birtokolják a labdát, ilyenkor nem egyszerű védőnként az előrejátékba is bekapcsolódni, felfutni a szélen. Sokszor ez a probléma, ezért próbáljuk felrúgni a labdákat Szalai Ádámnak, próbálja megtartani, és abból támadást építeni. De neki is csüngnek a nyakán hárman-négyen, mi meg alig kapunk levegőt. Az egyensúlyt jobban meg kell találni, de nem egyszerű világsztárok ellen játszani, éreztem a saját bőrömön” - idézte a játékost a Nemzeti Sport.

photo_camera Fotó: LASZLO BALOGH/AFP

Marco Rossi a meccs után önkritikusan azt mondta, hogy nem cserélt jól: „Schäfert és Kleinheislert is fáradtnak éreztem, ez volt az oka a cserének, de ez aztán nem úgy sült el, ahogy terveztem, ezért felteszem a kezemet. Ha újra kezdeném a meccset, talán tovább várnék a cserékkel, de a végeredmény lehet, hogy akkor sem változna. Megpróbáltam változtatni a meccsen a cserékkel, de nem sikerült, ami az én felelősségem”. Schäfer helyére Nego jött be, majdnem adott egy gólpasszt. A Kleinheislert váltó Sigér már nehezebben vette fel a meccs ritmusát.

Rossinak ugyanakkor sok lehetősége nem volt, Szoboszlai és Kalmár sérülés miatt már a keret tagja sem volt, ők, különösen Szoboszlai lett volna alkalmas arra, hogy megtartsa a labdát. Gazdag sem tudott pályára lépni, szintén sérülés miatt, el is hagyta ma a magyar tábort.

Elemzésünkben Muraközy Balázs is arra jutott, a magyar csapat szervezett játékkal sokáig állta a sarat a remek portugálok ellen, ám ahogy egyre inkább elfogyott az erő, Rossi nem tudta pótolni az elfáradt játékosokat, míg a portugál edzőnek bőven volt merítési lehetősége.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.