Orbán: 14 évig csináltuk, míg végre egyszer sikerült

felcsút
2021 július 30., 17:03

Egy boldog Orbán Viktor nyilatkozott a közszolgálati tévének abból az alkalomból, hogy a Felcsúton megrendezett, utánpótlástornát, a Puskás-Suzuki-kupát a vendéglátók nyerték. Elég sokat vártak erre, 2007-ben volt az első kupa, azóta évente rendezik, ez az első felcsúti siker.

link Forrás

Mint azt a köztévé nézői is láthatták, a 17 évesek nemzetközi utánpótlástornájának döntőjében az Orbán által alapított Puskás Akadémia 1-0-ra legyőzte a portugál Sportingot. Orbán Viktor pedig annyi csalódás után végre elmondhatta:

„14 évig csináltuk, míg végre egyszer sikerült”.

Korábban már átkot is emlegetett.

Az érmeket Mészáros Lőrinccel adták át.

A kupát pedig ő maga:

Mint mondta, azért találták ki ezt a tornát, hogy lemérjék, hol tart nemzetközi összehasonlításban a magyar foci 17 éves szinten.

A riporter próbálta lelkesen megemlíteni, hogy milyen vonzó lehet a felcsúti Puskás Akadémia a fiatalok számára, hiszen nemcsak ilyen tornákat rendeznek, hanem a felcsúti felnőtt csapat is már második éve nemzetközi porondon van, és korábban éppen Orbán Viktor mondta, hogy kell, hogy legyen a fiataloknál egy sapka, egy kivezető út, ami motiválja őket, ez lehet-e az. Annyira nem volt jó hasonlat, mert a jóval kevesebb pénzből működő lett Rigas csütörtökön 5-0-s összesítéssel verte ki az európai kupából a Puskás Akadémiát. (Ok, a felcsúti honlap azért próbálta kozmetikázni az égést.)

Orbán viszont nem tűnt elégedettnek:

„Hát igen, de tegnap leütötték a fejünkről azt a sapkát, mert kaptunk kettőt itthon, kint hármat. Mikor ma köszöntek itt nekem a játékosok, hogy jó napot, mondtam nekik, hogy milyen jó napot, csupa rossz napunk van. Egy ötössel vert bennünket egy észt, bocsánat, egy lett csapat. Szóval azért ez a sapka, ami most van, az nem az a sapka, mint amire szükségük van, több kell a felnőttektől”.

Vagyis alighanem még több pénz megy majd Felcsútra. Pedig 80 milliárd már így is oda vándorolt.

Orbán szerint egyébként azért jó a felcsúti akadémia, mert a szülőknek fontos, hogy a sport mellett a gyerek közben kapjon egy képzést, iskolát, nevelést.

És „miután nem nagyvárosban vagyunk, hanem egy falu szigetében”, tudjuk garantálni a biztonságot, jó iskolát, odafigyelést - mondta Orbán.

Arra a kérdésre, hogy kik lehetnek jók a mostani 17 évesek közül a felnőtteknél is, Orbán azt válaszolta, hogy nem szabad elkapatni őket, most volt itt néhány nagyon jó játékos, de azért mert három egyeneset rúgnak a labdába, még nem lettek világsztárok. „De van 4-5 fiatal, akiben benne van a lehetőség, és ha mi utánpótlásedzők, vezetők jól dolgozunk, akkor ki is tudjuk belőlük hozni. Lehet ebből egy-két válogatott, Kleinheislerek, Sallaik jöhetnek ebből a csapatból” - osztotta meg a véleményét Orbán.

Aki egyébként, bár futballokosnak nevezte magát korábban, a jóslatai legendásan nem jönnek be. Most már például régóta 50 magyar játékosnak kellene rendszeresen pályára lépnie a topbajnokságokban. Egy videó 2007-ből

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.