Szoboszlai Zsolt: Rengeteget fejlődtünk, szaktudásban és infrastruktúrában is, mégis nekünk van a legkevesebb topligás játékosunk a régióból

sport
2023 december 05., 15:54

„Irtózatosan sok munkát tettünk bele” - adott magyarázatot arra Szoboszlai Zsolt, hogy hogyan jutott el a fia, Dominik 22 évesen Liverpoolba és lett a magyar válogatott kapitánya. Arról már írtunk még 2016-ban, hogy a Szoboszlai Zsolt által alapított Főnix Goldnál milyen különleges edzésmódszereket honosítottak meg. Az apa az Egy nap az utánpótlásért elnevezésű konferencia vendégeként most arról mesélt, hogy mennyire volt kemény a fiával, csak tehetséggel el lehet-e jutni a fia szintjére és miért száműzné a szülőket a pálya széléről.

Arról Szoboszlai Dominik több interjúban is említést tett, hogy milyen szigorú kritikusa volt az apja. Erről azt mondta a szülő-edző, hogy valóban kemény volt a fiával, de ő ilyen versenyző típus. „Hogy az anyukája mit szólt hozzá? Őt nem kérdeztük... Az igazsághoz tartozik, hogy minden szükséges hátteret megadott a munkához, az egyetlen kikötés annyi volt köztünk, sose beszéljünk keresztbe egymással, ami Dominik nevelését illeti” - idézi az Index az előadást.

Szoboszlai Zsolt felidézte, hogy látta is, hallotta is sírni Dominiket gyerekként, de ez sosem azért történt, mert kemény volt vele, hanem azért, mert például kikapott. „Ment a játékvezetőhöz, hogy újra kell játszani a meccset. Úgy kellett elvinni onnan, hogy ezt már nem fogja újrajátszani, majd lesz egy másik bajnoki, egy kupameccs, és ott megmutatod. Szerencsére így is lett”.

Adódik a kérdés, hogy a Főnix edzésmódszereivel nagy mennyiségben kitermelhetőek-e Szoboszlai Dominikek. Zsolt szerint nincs csodaszer.

„Lehet, tehetsége alapján most is van a gyerekek között egy újabb Dominik, de azt nem tudom, hogy annyi munkát ő is bele tud-e tenni, amennyit mi tettük. Nem lehetek a szülei helyében” – mondta.

Mennyit számít az edzés?

„Minden gyerek ügyes, aztán néhány év után, előbb vagy utóbb beleütközünk egy korlátba. Edzésekkel lehet tolni ezeket a korlátokat, NB II-es szint, NB I-es szint, nemzetközi szint. De előbb-utóbb vége, a gyerek felkerül arra a polcra, ami a maximuma volt. Ez azonban öt-hat évesen viszont még nem jön ki, nem mutatkozik meg”.

Mint az a 444 podcastjából kiderült, a magyar utánpótlásról Szoboszlai menedzserének, Esterházy Mátyásnak nincs túl jó véleménye. A helyzetről Zsolt azt mondta:

„Idehaza mindig szokás volt külső tényezőkre hivatkozni, az infrastruktúra, az edzők, semmi nem olyan, mint amilyen lehetne vagy lennie kellene, és akkor ezért szar a magyar foci. Annyi biztos, az elmúlt tíz évben minden kicserélődött, az internetet felcsapjuk, bármilyen edzésmunkáról lehet tanulni, elemzéseket nézni. Rengeteget fejlődtünk, szaktudásban és infrastruktúrában is, mégis nekünk van a legkevesebb topligás játékosunk a régióból”.

Hogy ennek mi az oka? Szoboszlai Zsolt szerint „próbáljuk a gyerekeket heti két órában megtanítani arra, amire régen a grund egész nap, észrevétlenül tanított minket. Egyedül rúgtad a falat, ketten voltunk, passzoltunk, jöttek a párharcok, aztán lettünk négyen-öten, elkezdtünk játszani, és tartott órákon át. Az egyesületek ma kétszer egy órát kapnak, ha ennél többet szeretnénk, a gyerekek már nem jönnek, szolfézs van, délutáni óra van, nem fér bele több. De ha nem fér bele több, nem is lehet a legmagasabbra tenni a lécet”.

Saját magáról azt mondja, hogy pokróc ember, és nem szereti, ha tutujgatják az élsportolónak szánt gyerekeket. Salzburgban Dominiknak több olyan afférja volt, amiben ki kellett álljon magáért. „Nem volt olyan, hogy hazajött, szólt az apának vagy az anyának, és majd mi elrendezzük helyette a problémáit. Most jön a sértő rész, mindenkinek van manapság egy kibaszott piros telefonja, felhív egy fontosabb embert, hogy segítséget kérjen, hogy majd helyette elbeszélgessen azzal, akivel neki van konfliktusa. És ez egyáltalán nem jó”.

Kifejezetten nem szereti, ha a szülők beleszólnak az edzésbe, ne zavarják meg a gyerekeket, hogy az edzőjükre vagy a szüleikre hallgassanak. Még idézte is az egyik kollégáját, aki szerint „árvaházból kéne toborozni, mert ott nincs szülő, aki bele akarna szólni a szakmai munkába”.

„Azt nem értem, hogy manapság minden szülő jobban ért a szakmához, mint az edző. De akkor miért nem fogja meg a sípot, fogja meg a gyerek kezét, és csinál egy egyesületet? Szoktam mondani a szülőknek, cseréljünk, ő edzést tart, én beülök ügyvédnek. Utóbbi esetében az ügyfele mondjuk vagy »öt évet, vagy kötelet« kap.”

És még egy megjegyezése a szülőkről: „melyikük az, aki az iskolában ott rágja a gyerek mellett a kezét fizikaóra közben?”

Azt mondja, hogy ők a teremben lefóliázták az ablakokat és az üvegajtót, az alján van 20 centi szabadon. Van olyan szülő, aki lefekszik a földre, és ott kukucskál. Salzburgabn, ahová 16 évesen szerződött ki Dominik, elvétve vannak olyan edzések, ahol részt vehetnek a szülők.

És egy kis szakmázás: nem érdemes kicsi gyerekeket nagypályán játszani.

Dominik és a szintén válogatott Főnix-növendék, Bolla Bendegúz 15 éves koráig nem volt nagypályán, negyvenszer húszas palánkos pályán játszottak. „Mégis, ki akarna gyerekként teljes pályán rohangálni a labda után, nem csoda, ha ledobja az agyuk az ékszíjat. Egy gyereknek az a fontos, hogy minél többször érjen labdához. Olyan nincs, hogy egy hatéves kiég, olyan van, hogy játszani akar, de nem tud, mert túlszabályozott az edzés. Játék, játék, játék, erre van szükségünk a piciknél, ha nem ez történik, még sokkal lassabb lesz a felzárkózásunk az elithez”.