Spar: A különadók miatt a Spar Magyarország már nem tud nyereségesen működni

gazdaság
március 26., 11:20

„A SPAR-Ausztria Csoport teljes csapatának, minden országban, ahol jelen vagyunk, súlyos inflációs kihívásokkal kellett megküzdenie (…) A magyarországi helyzet különösen nehéz volt és jelenleg is az”

– többek között ez áll abban a levélben, amit a Spar osztrák anyavállalatának négytagú igazgatósága (Hans K. Reisch, Paul Klotz, Markus Kaser, Marcus Wild) írt a magyar leányvállalat dolgozóinak. A levelet a Pénzcentrum szerezte meg és tette közzé, a legfontosabb állításuk: „magyar kereskedőnek tekintjük magunkat és semmiféle érdekünk nem fűződik ahhoz, hogy beavatkozzunk Magyarország politikai ügyeibe (…) szeretnénk tovább növekedni, új üzleteket nyitni és a meglévőket korszerűsíteni”.

A Spar-vezér Reisch korábban egy interjúban azt mondta, hogy azért kell átszervezniük a működésüket, hogy megvédjék a céget „Orbán Viktor karmaitól”, ehhez képest a mostani levél békülékeny hangnemű, mintha az osztrák cég visszavonulót fújt volna a korábbi kemény állításaiból. A különadót, amit az EU-nál is megtámadtak, szóvá teszik, de arról, amit korábban Reisch mondott, hogy a magyar kormány „egy részvénycsomag révén akarja tulajdonba venni a vállalatunkat”, már nincs szó.

Az osztrák igazgatóság szerint a magyar ügyvezetés és a munkavállalók kiváló munkát végeztek – ez reakció arra, hogy a magyar kormány többször is a hibás üzletpolitikával magyarázta a Spar veszteségeit –, de „sajnos a magyar kormány által bevezetett ár- és adószabályok arra kényszerítenek bennünket, hogy túlzottan magas különadókat fizessünk, és így a SPAR Magyarország már nem tud nyereségesen működni”. Konkrét számokat is írnak: „120 millió euróról (48 milliárd forintról) van szó, amelynek a nagy részét a magyar államnak kell befizetnünk”, és ami azt jelenti, hogy dolgozónként 8500 euró, azaz nagyjából 3,4 millió forintnyi adóterhük van Magyarországon.