A román sportminiszter elnézést kért a PSG–Basaksehir-meccsen elhangzott rasszista kijelentésért

Ionut Stroe román ifjúsági és sportminiszter elnézést kért a román sport nevében, amiért Sebastian Coltescu bíró a kedd esti Paris Saint-Germain–Basaksehir Bajnokok Ligája-csoportmeccsen rasszista megjegyzést tett.

Stroe azt mondta, a rasszizmus nem tolerálható. A román külügyminisztérium is reagált a történtekre, egy közösségi oldalon az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA) rasszizmust elutasító üzenetét tartalmazó felhívását tette közzé más egyéb megjegyzés nélkül.

A Twitteren Coltescu is elnézést kért, közölte, hogy ilyen körülmények között az ember nem mindig fejezi ki magát helyesen, és félreérthetik. Coltescu negyedik, tartalék-játékvezetőként figyelmeztette Ovidiu Hategan játékvezetőt, hogy állítsa ki a török együttes másodedzőjét, Pierre Webot. Coltescu többször azt mondta Hategannak – aki érdeklődött, kit kellene kiállítania –, hogy „azt a feketét”. Webo rasszizmussal vádolta Coltescut, majd a két csapat játékosai levonultak a pályáról, és félbeszakadt a találkozó.

Demba Ba magyaráz a bírónak 2020. december 8-án.Fotó: Franck Fife/AFP

Asztalos Csaba, a román diszkriminációellenes tanács elnöke szerint nem kell eltussolni az ügyet, de nem is kell keresztre feszíteni Coltescut, aki hibázott. Szerinte nem szándékosan sértette meg a másodedzőt, hanem egyszerűen nem tudta, hogy ez a kifejezés sértő lehet. Asztalos szerint viszont a Coltescu által használt kifejezés rasszistának minősíthető, és valaminek a nem ismerete nem jelenthet mentséget. Azt sem érti, ilyen magas szinten hogy fordulhat elő ilyesmi, amikor az UEFA, a FIFA és a román szövetség is évek óta harcol a rasszizmus ellen. (MTI)