Hétvégi olvasnivalók ellenzékiekről és „ellenzékiekről”, röpülőterekről és felhőkarcolókról

reggel 4
április 06., 05:54

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, az elmúlt hét legérdekesebb-fontosabb nagyobb anyagaival. A hét esélyesen legnagyobb közéleti érdeklődésre számot tartó eseménye csak szombat délután következik majd, Magyar Péter tüntetésével, úgyhogy ebben a hírlevélben erről még nem lesz szó, de a 444-en folyamatosan követni fogjuk majd a történéseket, úgyhogy érdemes lesz ismét minket olvasni/nézni.

Addig is, ajánlom a többi hírlevelünket, itt lehet közöttük válogatni, illetve feliratkozni.

Közelgő választások

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Két hónappal a választások előtt interjút készítettünk Karácsony Gergellyel, többek között arról kérdezve, hogy miért tartja Vitézy Dávidot a Fidesz jelöltjének, 2026-ban is indul a miniszterelnökségér, miért nem lett még mindig park a Városháza parkolójából vagy hogy van-e kapcsolata Magyar Péterrel. A főpolgármesterhez is kötődött a cikkünk, mely arról szólt, hogy Karácsony fényképe + neve rejtélyes módon rákerült a Baranyi ellen formálódó ferencvárosi ellenzéki szövetség szórólapjára.

A választási időszakra rákanyarodva írtunk arról is, hogy egy éve alapított, 4 milliós miniszterelnökségi forrással támogatott civil szervezet mögé állt be a Fidesz Maglódon, Tihanyban az okozott botrányt, hogy a leköszönő polgármester lánya 60 százalékkal olcsóbban kaphat meg egy értékes telket, és beszámoltunk arról is, hogy elszaporodtak a Momentum-rajongó kamuprofilok a Facebookon.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Írtunk arról is a héten, hogy a titkosszolgálatok felügyelete egyre inkább átpolitizálódni látszik Rogán Antal irányítása alatt, és az új kinevezésekkel egy nemzetbiztonsági tapasztalat nélküli nemzetbiztonsági főtanácsadó és egy korábban soroskatonázó államtitkár került fontos pozíciókba. És kapcsolódó hír volt az is, hogy pazar panorámájú ingatlant vásárolt Rogán ügyvéd barátja a Hármashatár-hegyen.

Emellett beszámoltunk arról is, hogy Tuzson Bence törvényt módosítana, hogy bármikor nyom nélkül belenézhessen az ügyészségi iratokba.

Felhőkarcolók, repülőterek és egyéb dolgok

photo_camera Fotó: FRANK RUMPENHORST/dpa Picture-Alliance via AFP

Európában sokkal kevesebb felhőkarcoló épült, mint Észak-Amerikában vagy Ázsiában. A magyar társadalom építészeti ízlése kifejezetten konzervatív, így a legtöbben elutasítják, hogy felhőkarcoló épüljön Rákosrendezőre. Budapesten ennek ellenére lenne helye magasháznak, de nem a jelenlegi projekt keretében. Sági Gergely építésszel beszélgettünk a rákosrendezői beruházás terveiről.

Értelmetlen, túlárazott, bizonytalan megtérülésű projektekre költenék Lázárék az uniós vasútfejlesztési forrásokat, és hiába vonták be a civilszervezeteket az előkészítésbe, a végleges lista összeállításánál a szakmai érvek helyett a debreceni lobbi győzött.

Hogy a magyar költségvetés finoman szólva nincs jó állapotban, arról sokszor beszámoltunk (legutóbb épp pár napja), ennek ellenére a kormány nem tett le arról, hogy megvásárolja a repülőteret. Igaz, ahhoz képest, hogy korábban milyen határidőkre utalgattak a kormánytagok, eddig mégsem jött össze az üzlet, írtunk ezért részletesen arról, hogy éppen hol tartanak a tárgyalások.

És ha mindez nem lenne még elég, beszámoltunk arról is, hogy 628 fős zalai faluban jöhet létre virtuális élménnyel felturbózott lombkoronasétány 3,9 milliárdból, összefoglaltuk, mért lenne csoda, ha pár év alatt tényleg ellepné az országot a raklapokról árusító orosz diszkontlánc, a Qubit pedig beszámolt arról a nagyon szórakoztató és/vagy szomorú történetről, hogy 74-szer módosította a hun–magyar rokonságról szóló posztját Debrecen fideszes képviselője, de még így sem jutott el az igazságig.

Orosz-ukrán háború

photo_camera Fotó: OLGA MALTSEVA/AFP

Orosz tisztviselők, közéleti szereplők, újságírók két éve megállás nélkül vizionálnak pusztítóbbnál pusztítóbb atomcsapásokat olyan, a nyugati szövetséghez tartozó városok ellen, mint Párizs, Garmisch-Partenkirchen, Bukarest, München vagy Marseille. Mindez az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás elrettentésére irányuló stratégia része.

Írtunk arról is, hogy ukrán szociológusok becslései szerint az ukránok 8 százaléka áll készen arra, hogy konkrétan fegyvert fogjon, míg a háborús nehézségeket a túlnyomó többségük kész elviselni addig, ameddig szükséges. A politikusokat viszont egy-két kivételtől eltekintve ki nem állhatják.

Választások és a világ

Fico a brüsszeli nukleárisenergia-csúcson
photo_camera Fico a brüsszeli nukleárisenergia-csúcson Fotó: KENZO TRIBOUILLARD/AFP

Szombaton van a szlovák elnökválasztás második fordulója, az eredményről természetesen majd mi is beszámolunk, és mint beharangozó cikkünkben írtuk, bár nem indult, de mégis Fico lehet a szlovák elnökválasztás legnagyobb nyertese: ha koalíciós társa, Peter Pellegrini győz, akkor a populista-nacionalista oldal minden fontos pozíciót elfoglal. Ha a nyugatos Ivan Korčok lesz az elnök, akkor tűzben tarthatja a táborát azzal, hogy háborúpárti nyugati ügynök került az elnöki székbe. Ha már Szlovákia: a Qubit arról írt, hogy a homofób orbáni politika szólamait idézi a pozsonyi Kunsthalle bezáratása.

Törökországban önkormányzati választások voltak, és nagyokat bukott Erdogan pártja. Mint cikkünkben írtuk, a hatalmas infláció, megkérdőjelezhető jelöltek és egy radikális iszlamista párt is szerepet játszhatott a nagy vereségben.

Jönnek az EP-választások is, és továbbra is kérdés, duplázhat-e Von der Leyen a Bizottság élén. És a bizottságielnöki poszt várományosairól szóló cikkünkből kiderül az is, hogy kicsoda Nicolas Schmit.

A világ legerőszakosabb olyan helye, ahol éppen nem háború dúl, jó eséllyel Haiti, ahol a bandák által keltett erőszakhullám már a kormány bukásához is vezetett. A politikai és társadalmi válság fő felelőse Jimmy „Barbecue” Chérizier bandavezér, aki most a tárgyalóasztalnál is helyet követel magának.

Podcast

photo_camera Illusztráció: Kiss Bence/444

Gyerekjogokról nem csak akkor kell(ene) beszélni, amikor médiavisszhangot kap egy-egy súlyos bántalmazási eset, Magyarországon mégis hajlamos elfelejteni a társadalom, hogy az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye szerint minden gyereket megillet a megfelelő gondoskodás és ellátás, a védelem, valamint a részvétel joga is. Az ellátórendszer hiányosságairól, a szakpolitika és a pártok felelősségéről, illetve a társadalom hozzáállásáról volt szó a Tyúkól legújabb adásában.